Az Ózdi
Gyöngyvirág Néptánc Egyesület fő célja, hogy a gyerekekkel megismertesse,
megkedveltesse nemzeti hagyományainkat, nemzetünk táncait. Az óvodás és kisiskolás
gyerekekből álló együttes 2005 őszén alakult, a táncházba járó és táncolni
szerető fiatalokból. A csoport szakmai vezetését Győrffi Katalin vállalta. Először
5-6 gyermekkel indult az oktatás, majd 12-14 főre bővült a csoport. Ma már 18
állandó tagja van az együttesnek, akiknek kora 4 és 14 év között van. Rendszeres
fellépői a városi ünnepségeknek, s a város több óvodájában is bemutatkoztak
már. Munkájuk eredményességét jelzi, hogy az alapí-
tó tagok közül hárman már az Ózdi Néptánc Egyesület műsoraiban
is felléptek. Műsoruk már most színesnek mondható, hiszen készítettek egy több
részből álló összeállítást, melynek címe: gyermek lakodalmas, s hasonló
felépítésűek a zenéstáncos gyermekjátékaik is.
E mellett „klasszikus” táncokat is láthatnak az érdeklődők a
kicsiktől, mint például: moldvai, szatmári és dunántúli táncok.
Fotoalbum
>>>

|