fejlec.jpg (68478 bytes)

Nyugat-Magyarországon járt a Vegyeskar

Az Ózdi Városi Vegyeskar november 6-8 között Szombathelyre látogatott. A Szent Márton vegyeskórus meghívásának tettek eleget, akik a város védőszentjének,  Szent Mártonnak a névnapján minden esztendőben kórustalálkozót szerveznek a védőszentjükről elnevezett Plébániatemplomban.

Idén négy kórus kapott meghívást a zenei eseményre, a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar, a Kőszegi Egyházi Kórus, a helyi együttes és az ózdiak.

A több száz kilométeres távolságra lévő helyszín miatt a kirándulást több naposra tervezték az ózdi dalosok. Pénteken délután megtekintették a Jáki Templomot, ahol rögtönzött kis koncertet adtak az idegenvezetésüket vállaló plébánosnak, majd másnap délelőtt idegenvezető segítségével bejárták Szombathely történelmi városrészét, megismerkedtek Savaria nevezetességeivel, délután pedig a kórustalálkozón szerepeltek.

Vasárnap délelőtt Kőszegre indultak, ahol a Jézus Szíve templomban énekeltek a szentmise keretén belül, majd megtekintették a várost, s a környéket és ellátogattak a híres üdülőfaluba, Velembe és Novákfalvára is.

Honlaptérkép     Impresszum         Ózdi Művelődési Intézmények "OLVASÓ"      3600 óZD, Gyár út 4.        olvaso@ozdolvaso.hu