Ózdi Néptánc Egyesület

Vezetője: Adorján Lajos

Titkár: Kergyi Lászlóné

Művészeti vezető: Bagi Roland

Taglétszám: 30 fő

Foglalkozás ideje:
kedd és péntek 17.30-20.30 óra

Helye: Olvasó

 

Az egyesület az 1947-ben alapított Kohász Táncegyüttes utódja. A lelkes, a műfaj iránt elkötelezett egykori táncosok összefogtak és 2001-ben nekik köszönhetően újjáéledt Ózdon a néptánc kultúra. Azóta 4 önálló, egész estés előadásuk volt. 2009. áprilisában TÁNCKÉPEK című műsorukkal az ózdi kistérség 9 településén léptek fel. Az évezred elején három pár kezdte újra a közös munkát, jelenleg 30 táncos vesz részt rendszeresen a próbákon és a fellépéseken.

Működésük 8 éve alatt több mint száz fellépésük volt hazai színpadokon. 2009. júliusában bemutatták tudásukat a mezőkövesdi Nemzetközi Matyó Néptánc Fesztiválon is. Szerepeltek már Szlovákiában (2003 és 2007), Törökországban (2005) és két hétig turnéztak Németországban (2008).

Repertoárjukban Magyarország szinte minden tájegységének táncai megtalálhatók: gömöri, szatmári, kalocsai, mezőségi táncok, zempléni leánytánc, kalotaszegi legényes, sárközi karikázó stb. Az egyes táncokhoz természetesen a tájegységek jellegzetes viseleteit láthatják az érdeklődők a színpadon. Az együttes fellépéseket vállal falunapokon, városi-városrészi rendezvényeken, kistérségi találkozókon, fesztiválokon.

  Fotoalbum   >>>

 

 

Honlaptérkép     Impresszum         Ózdi Művelődési Intézmények "OLVASÓ"      3600 óZD, Gyár út 4.        olvaso@ozdolvaso.hu