Művészeti gála az Olvasóban

Kilencedik alkalommal mérték össze tudásukat a város és a meghívott települések nyugdíjas művészeti csoportjai.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Ózdi Művelődési Intézmények Olvasójában megtartott amatőr gálán az egyéni és csoportos produkciókat szakmai zsűri értékelte. A program most is, mint minden évben arra hívta fel a figyelmet, hogy idős korban is lehet aktív életet élni.

Kilencedik alkalommal köszöntötte a vendégeket és a szereplőket az Ózdi Nyugdíjas Klub elnöke az Olvasó színpadán. A közel egy évtizedes múltra visszatekintő Nyugdíjas Amatőr Gála iránt idén is nagy volt az érdeklődés, így sokan jelentkeztek a megmérettetésre.

Fürjes Pál polgármester szerint rendkívül fontos, hogy az időskor ne járjon tétlenséggel, és sokszor van arra példa, hogy időskorban találnak rá egy-egy művészeti ágra, tevékenységre.A polgármester örömét fejezte ki azért, mert mindig ismerős arcokat lát ezen a rendezvényen, majd a megnyitó beszédet követően kezdetét vette a verseny.

Elsőként a verseny állandó szereplői, a Füredi-házaspár lépett színpadra. A produkciók között volt fuvolaszóló, népdal, és volt olyan is, aki saját versével indult el. A szakmai zsűri az előadások közben értékelt és pontozott. A versenyzők közül többen már rutinos indulók voltak, akik számára minden évben nagy élmény a megmérettetés.

Az amatőr gálán nemcsak Ózdon és a környéken élők, hanem távolabbi vendégek is felléptek. A Jóbarátok Nyugdíjas Egyesület például Csórról érkezett. Bukovinai és kiskuhalasi népdalokkal, felvidéki népdalcsokorral, valamint katona-és bordalokkal is készültek az idősek.

A programot színesítette az Ózdi Szarkaláb Néptánccsoport, és  fellépett a Szív Klub énekkara is. A rendezvényen a versenyzők fő célja idén sem a győzelem volt, hanem hogy egy felhőtlen délután során népszerűsítsék az aktív időskort.

/forrás: ozd.hu/

Fotók az eseményről ITT>>

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...