Ózdi Szabadegyetem Dr. Hossó Andrea előadása

A világgazdaság működéséről, a háttérben zajló folyamatokról és a magyar gazdaság helyzetéről tartott előadást dr. Hossó Andrea. A londoni Cityben dolgozó közgazdász, befektetési tanácsadó az Ózdi Szabadegyetem vendége volt. A nagy érdeklődés miatt a rendezvényt ezúttal az Olvasó Színháztermében tartották meg, a nézőtéren a Széchenyi István Katolikus Közgazdasági Szakközépiskola mintegy száz diákja is ott volt.

Dr. Hossó Andrea kora délután még az Országházban vett részt egy megbeszélésen, délután azonban már az Ózdi Szabadegyetemen tartott előadást. A londoni Cityben dolgozó közgazdász, befektetési tanácsadó egy korábbi előadó, Szaniszló Ferenc közreműködésével került kapcsolatba Dancsok Tamással, a Szabadegyetem szervezőjével, és jutott el városunkba. Az érdeklődők ezúttal rendhagyó módon egy beszélgetést láthattak az Olvasó színpadán.

„Tulajdonképpen a világot 330 bankárcsalád működteti. Ezt nemzetközi pénzügyi háttérhatalomnak hívják. Ebbe bele szokták vonni, hogy nekik van bizonyos összefonódásuk a szabadkőműves páholyokkal. Tulajdonképpen azzal kezdenénk, hogy a világban kik hozzák a valós gazdasági döntéseket” - mondta Dancsok Tamás, szervező.

Az előadás során szó esett többek közt a világgazdaság folyamatairól, politikai vonatkozásairól, valamint a magyar gazdaság helyzetéről, illetve az államadósságokról is. Dr. Hossó Andrea számos összefüggésre rávilágított. Elmondta, az elmúlt néhány évszázadban meggazdagodott tőkés csoportoknak az az érdeke, hogy jelenlegi világrend fennmaradjon.

„A Washingtoni Konszenzus csak egyetlen eleme ennek a kapitalista világrendnek, amelyben most élünk. Ez azt mondja, hogy a tőke a leghasznosabb erő, ami egy kapitalista társadalmat mozgatni tud, mert a tőkének mindig az az érdeke, hogy a legjobb hozamot találja meg” - fogalmazott dr. Hossó Andrea, közgazdász, befektetési tanácsadó.

A nagy érdeklődés miatt ezúttal nem az Adorján Lajos-teremben, hanem az Olvasó Színháztermében tartották a Szabadegyetem előadását. A nézőtéren nemcsak a visszatérő vendégek voltak ott, hanem a Széchenyi István Katolikus Közgazdasági Szakközépiskola mintegy száz diákja is érdeklődve hallgatta dr. Hossó Andreát.

Forrás: ozd.hu>>>

Galéria az eseményről ITT>>>

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...