Ózdi Szabadegyetem Szaniszló Ferenc előadása

Telt házas előadással folytatódott az Ózdi Szabadegyetem rendezvénysorozata. Az Olvasó Adorján Lajos-termében Szaniszló Ferenc, népszerű riporter, újságíró hazánk világban elfoglalt helyéről, illetve aktuális világpolitikai kérdésekről és konfliktusokról is beszélt. Májusban dr. Hossó Andrea nemzetközi közgazdász érkezik városunkba, az ő előadásával zárul a tavaszi évad.

Hazánk, benne a világ – ezzel a címmel tartott előadást Szaniszló Ferenc az Ózdi Szabadegyetemen. A népszerű riporter, újságíró már nem először járt városunkban. A rendezvénysorozat szervezője, Dancsok Tamás azt mondja, a mostani látogatás egyben anyaggyűjtés is, ugyanis Szaniszló Ferenc a Világ-Panoráma műsorban teljes adást szentel majd Ózdnak.

„Tavaly októberben is két napig volt a városunkban, most is két napig lesz, megnézünk szinte mindent, amit lehet. Bízom benne, hogy továbbviszi jó hírünket. Az ő műsorai nagyon hitelesek számomra, nagyon sokan nézik őt mind az interneten szerte a világban, mind Magyarországon a tévé előtt. Úgy gondolom, hogy aktuális, naprakész és nagyon jó előadó” - fogalmazott Dancsok Tamás, szervező.

Szaniszló Ferenc előadásának központi témája ezúttal is a magyarság világban elfoglalt helye volt. Ahogy fogalmazott, Magyarország példaértékűnek és fontos tényezőnek számít, nem véletlen, hogy világszerte is sokat foglalkoznak hazánkkal. Emellett a világpolitika kérdéseire, a közelmúlt konfliktusaira is kitért, ezzel is aktualitást adva az előadásnak.

„Azóta történt egy s más, igen komoly dolgok történtek a világban. Akár a párizsi merénylet, akár a német repülő balesete, tragédiája. És folyamatosan az orosz-ukrán helyzet, és a mi hányódásunk kelet és nyugat között. Úgyhogy most erre fogok a nagyvilágból és itthonról is összpontosítani” - mondta Szaniszló Ferenc, újságíró, riporter.

Az Ózdi Szabadegyetem vendége májusban, a tavaszi évad zárásán dr. Hossó Andrea nemzetközi közgazdász lesz. Dancsok Tamás úgy fogalmazott, ez a négyéves Szabadegyetem eddigi csúcsát jelentheti. Ősszel pedig újra visszatér majd Szaniszló Ferenc is.

Forrás: ozd.hu>>>

Galéria az eseményről ITT>>>

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...