A
„Hagyomány – Tehetség - Korszerűség” címmel az Ózdi Művelődési
Intézmények valamint a BAZ megyei Pedagógiai szakmai, Szakszolgálati és
Közművelődési Intézet által beadott és megnyert pályázat keretén belül az Ózdi
Városi Vegyeskar táborozása után – július 12-21. között - sor került az ÓMI
Zenés Színház sárospataki hang-és táncképzésére is. A meglehetősen intenzív
tíznapos tréninget mind a tanárok és szervezők, mind pedig a résztvevők igen
hasznosnak találták.
A
hétfői buszozás kicsit megviselt bennünket a nagy meleg miatt, viszont annál
kíváncsiabbak voltunk, mit tartogatnak számunkra az elkövetkezendő napok programjai.
A szervezők ugyan beavattak bennünket néhány részletbe, ám mégiscsak az a valós,
amit az ember a saját bőrén is megtapasztal. Nem kellett sokáig várnunk az izomlázra
és kék foltokra, hiszen másnap Uray Péter koreográfus-rendező és partnere,
Györgyjakab Enikő mutattak nekünk érdekes és meglehetősen fárasztó
gyakorlatsorokat. Minden egyes nap délelőtt és délután is két – háromórás
próbákon vettünk részt, amelyek mind fizikailag, mind szellemileg próbára tették a
csapatot. A folyamatos koncentráció és a rengeteg gyakorlás meghozta az eredményét,
így a keddi és szerdai gyakorlóórák végeztével egy rövid „Urays”
koreográfiát tudtunk bemutatni csütörtök délelőtt, amit az Olvasóból érkezőknek
tartottunk. Ezen a napon csatlakozott hozzánk az ÓMI koreográfusa, Maruzsi Diána
valamint Boros Géza, az énekesek hangképzéstanára.
A délutáni nagy meleg ellenére nyakunkba vettük a várost, és
megnéztük a Rákóczi várat, valamint fagyiztunk egy jót a hét törzshelyévé
kikiáltott Grill Gödörben. Péntek délelőttől ismét a kemény munkáé volt a
főszerep, az énekesek és a táncosok is külön teremben gyakoroltak. Táncosként a
táncórákról bizony regényt tudnék írni, mert az alapok elsajátításától kezdve
egy közel ötperces koreográfia megtanulására is lehetőségünk nyílt. Az énekesek
munkáját nemcsak zárt ajtók mögül hallgathattuk a napok folyamán, hanem az esti
beszélgetések és mulatozások közben is élvezhettük.
A hang-és táncképzés mellett a Zenész Színház rendezője,
Béri László is hasznos tanácsokkal, színpadi mozgással és szituációs játékokkal
látott el minket, javítva előadói készségünket.
A sok munka mellett jutott idő a kulturált szórakozásra is, a
városnézés és strandolás a közös élmények gyarapítására szolgáltak.
A tíz nap összegzéseként elmondhatom, hogy egy nagyon jó
hangulatú, meglehetősen fárasztó, ám rendkívül hasznos tréningen vettünk részt,
amit bármikor megismételnénk a közeljövőben. Szerintem a tábor maximálisan elérte
eredeti célkitűzéseit, hiszen a repertoárbővítéshez szükséges alapok
elsajátítása és a csapatépítés még szorosabbá kovácsolta a társulat tagjait.
Dobos Eszter
Az ÓMI Zenés Színház tánckarának tagja |