Az induló keletkezése, a zeneszerző

Schuch Ferenc 1869-ben született Újbesenyőn. Zenei tanulmányait a katonaságnál kezdte, ahonnan 1892-ben mint karmester szerelt le. Ettől kezdődően a Fővárosi Orfeum zenekarának karmestere volt.

1894-ben az Ózdi Vasgyár vezetősége pályázatot hirdetett a vasgyári fúvószenekar létesítése érdekében karmesteri állásra. A választás 1895-ben Schuch Ferencre esett. Ettől kezdődően 37 évig, 1932-ben történt nyugdíjazásáig az ózdi vasgyári fúvószenekar karmestere volt. Megválasztása után azonnal hozzákezdett a zenekar megszervezéséhez. Az ő lelkes tevékenységének eredménye, hogy Ózdon megindult a zenei élet.

Sokat hangszerelt a zenekar számára, de idegenek, különösen a katonazenekarok használták fel hangszereléseit. Zenedarabokat, több indulót is szerzett. Ezeket később is műsorra tűzték a zenekarok. Ilyen volt az „Ózdi Emlékek” induló, szerzeménye, melyet 1902-ben komponált, s az ózdi zenekar többször is eljátszott hangversenyeken.

Ózd várossá nyilvánítása 60. évfordulójának megünneplésére készülődve vetődött fel a gondolat a város vezetése részéről, hogy az ünnep fényét emelhetné egy ózdi induló megkomponáltatása.

S hogyan is lehet ezt kezdeni…

Nos első ötletként vetődött fel helyi zenészek, zeneértők felkérése ennek elkészítésére, majd pályáztatás lehetősége, netán professzionális zeneszerző felkérése.

Ezen töprengések idején ismerhette meg a szakma és a nagyközönség az ÓMI Városi Múzeum Digitális Képkönyvtárának azidáig feldolgozott anyagát, s a kivetítőn hirtelen felbukkant egy kotta: Schuch Ferenc: Ózdi emlék, 1902. Az ÓMI VMK munkatársai bizonytalan, de boldog mosollyal tekintettek egymásra: talán ezt kellene újra elővenni, ezt kellene körbejárni. S lehet hogy már volt és újra megvan az Ózdi induló?

A gyors nyomozás újabb meglepetéseket hozott. A Scuch Ferenc által írt kotta csak zongorára írottan maradt fenn teljes terjedelmében, de a Városi Tűzoltózenekar karnagya, Szabó Sándor fúvószenekarra hangszerelte, s a zenekar számtalan ünnepen fújta anélkül, hogy hallgatósága beazonosította volna.

Megszámlálhatóan kevés olyan induló keletkezett a 20. században, melyet zenekarok játszásra méltóan használhatnak ma is. Ezért is unikális ez a zenedarab.

S a több mint száz éve keletkezett zene hangszerelése szintén Szabó Sándor jóvoltából szimfonikus zenekarra is megtörtént, melyet az Egri Szimfonikus Zenekar stúdiófelvétele révén CD-n is hallgathatunk.

Majd e zenére kezdte meg a szöveg, dalszöveg pályázati kiírás szerinti nyertes szöveg betanulásával próbáit az Ózdi Városi Vegyeskar Nagy Károlyné Dobó Katalin karnagy irányításával, hogy mindenkor megörvendeztethesse közönségét.

Reméljük hamarosan egyazon CD –n hallhatjuk majd az Ózdi induló különböző feldolgozásait: az Ózdi Fúvószenekar előadásában, a Városi Vegyeskar előadásában az Egri Szimfonikus Zenekar kíséretében, s önmagában az Egri Szimfonikus Zenekar előadásában. S mindezt azért, hogy a város valamennyi intézménye, s különösképpen oktatási intézménye birtokolhassa e múltunkat és jelenünket együtt hordozó értéket, hogy lejátszhassák ünnepeiken, hogy énekelhessék az iskolai kórusok.

Hogy bármikor és mindannyian magunkának érezhessük ezt az indulót.

 

nlaptérkép     Impresszum         Ózdi Művelődési Intézmények "OLVASÓ"      3600 óZD, Gyár út 4.        olvaso@ozdolvaso.hu