ÉLŐ HÁTTÉR-KÉP

Február 22-én, szerdán folytatódott az Olvasóban az Ózdi Szabadegyetem hatodik évadja. Ezúttal az Echo Televízióból is ismert Dr. Boros Imre, Dr. Bogár László és Bayer Zsolt volt a sorozat házigazdájának, Dancsok Tamásnak a vendége

A szervezők, az ÓMI vezetése, illetve Dancsok Tamás a hét elején úgy döntöttek, hogy nem az eredetileg elképzelt helyszínen, az emeleti Adorján Lajos Teremben tartják meg a rendezvényt, hanem a jóval nagyobb befogadóképességű Színházteremben várják a közönséget. A színhely cseréje jó ötletnek bizonyult, hiszen 350 fő volt kíváncsi az ózdi Élő HÁTTÉR-KÉP című  műsorra.

A három közszereplő napjaink aktuális kérdéseiről beszélt. Mindennapi életünk nagy kérdéseit három szinten világították meg: beszéltek a globális világ, Európa és a nagyvilág megoldásra váró problémáiról. Bayer Zsolt egyik mondatában kifejtette, hogy a legnagyobb gond az, hogy az európai fehér ember elveszítette a legfontosabb ösztöneit, a fajfenntartás és az önfenntartás ösztönét. Ehhez kapcsolódott Bogár László eszmefuttatása, hogy teljesen felborult a világ rendje, ott szaporodik hatalmas mértékben a lakosság, ahol a legrosszabb életkörülmények között élnek, s ott fogy legnagyobb  a népesség, ahol a legnagyobb a jólét.

A globális kérdések után a hazai, a magyarországi helyzetről beszéltek az előadók. Ebben a témakörben Bayer Zsoltot világított rá egy érdekes párhuzamra: az utóbbi három évtizedben Ózd „elveszítette”  népességének mintegy harmadát, megszűntek a munkahelyek, elszegényedett a lakosság, s mégis él a város. Ugyanez érvényes Magyarországra is. Hatalmas erők törtek az elmúlt évszázadokban a magyarságra, Muhi, Mohács, Rákóczi-szabadságharcának bukása, a 48-as forradalom bukása, két világháborús vereség, Trianon, ötvenhat – s mégis él még a Kárpát-medencében a magyarság.

Életünk harmadik színtere a helyi élet, a helyi közösség, ahol szintén sokat lehet változtatni, hogy élhetőbb körülmények között létezzen egy közösség. Boros Imre szűkebb hazájából hozott példát: Nagypáli községben egy hozzáértőm bátor polgármester irányításával egy haldokló faluból egy élhető, európai életminőséget produkáltak.

Az előadás két órája nagyon gyorsan elrepült, a közönség végig nagy figyelemmel követte az előadókat. Majd az est dedikálással, közös fotózással zárult.

Fotók az eseményről: itt.

Forrás: ÓMI

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...