Continental koncert az Olvasóban

Telt házas koncertet adott az Olvasóban a Magyar Continental Singers. A keresztény együttes már több alkalommal járt városunkban azért, hogy a zenén keresztül szólítsák meg az embereket a Biblia örömhírével. Az élőzenés koncerten 13 dal csendült fel, amelyek között az együttes tagjai prózai elbeszélésekben tettek bizonyságot, de műsorukban evangelizáció is szerepelt.

Az Olvasó Adorján Lajos termében lépett színpadra a Magyar Continental Singer és Zenekar. A délután Gyárfás-Dobos Adrienn köszöntőjével kezdődött el, majd néhány gondolatot mondott a fellépő zenekar múltjáról és jelenlegi tevékenységéről. A rendezvény fővédnöke dr. Kósné Dargai Rita is szólt a közönséghez. Elmondta, hogy először meglepődött a megkeresésen, de keresztényként fontosnak tartja, hogy az emberek akár a zenén keresztül is, de közelebb kerüljenek Istenhez. A közönség soraiban helyet foglalt Farkas Péter Barnabás alpolgármester és néhány felekezet képviselője is.

129_0_300.jpg

„Egy kicsit elgondolkodtam amikor Krisztián felkért, hiszen én sem tudok minden hétvégén elmenni templomba, és vannak dolgok, amiket nem egészen példaértékűen teszek én sem. Gyarló emberek vagyunk, de én úgy gondolom, hogy az a személy aki Őt hozzám küldte, az nem más mint az Úr Jézus. Ő biztosan tudta, hogy miért kapom ezt a feladatot, és miért kell nekem itt lennem” - fogalmazott dr. Kósné Dargai Rita, önkormányzati képviselő.

Az élőzenés koncerten tizennégyen álltak színpadra a karmesterrel együtt. Az együttes szerette volna bemutatni az evangéliumot a dalokon és személyes példákon keresztül. A fellépésen a dalokat jelelés kísérte, és a szöveget vetítőn keresztül is láthatták a résztvevők. A koncert közben egy igeszakasz is elhangzott Sámuel első könyvéből a húsvéthoz kötődően, és közös imádkozásra is volt lehetőség az egybegyűlteknek.

„13 dalt tettünk be a repertoárba, nagyon szép a vonulata a programnak. Vannak gyors dalok, szívhez szólóbb és lassúbbak is. A dalok között prózában szeretnénk bizonyságot tenni, hogy mit jelent annak az üzenete számunkra. Van evangelizáció is, egy felépített zenei programot adunk elő régebbi és újabb dalokból, mi nagyon szeretjük, és bízunk benne, hogy a közönség akár idősebb vagy fiatalabb generációhoz szól majd minden dal” - mondta Lukács Éva, a Magyar Continental Singers együttes vezetője.

A koncert vastapssal zárult, majd Tóth Melinda evangélikus lelkész egy igét mondott el a jelenlévőknek, és végezetül áldással zárult az esemény. Az érdeklődőknek arra is volt lehetőségük, hogy kérdéseiket feltegyék az együttes tagjainak, majd szeretetvendégséggel zárult az élőzenés fellépés.

 

 

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Sokan kilátogattak az Adventi ForgatagraEbben az évben immár kilencedik alkalommal rendezték meg az Adventi Forgatagot....

Az ÓMÉK intézményeivel ismerkedtek meg az Újváros Téri Általános Iskola diákjaiAz ÓMÉK működésébe nyerhettek betekintést által&aacut...

A múzeum szakemberei által szervezett kultúrtúrán vett részt az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Technikum egyik végzős osztályaTúráztak és a városról tanultak az Ózdi Szakképz&ea...

Újra fergeteges hangulatot teremtett Ózdon a Házhoz megy a Zenede csapataA Civil Házban tartott előadást a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum ...

Ózdon is megemlékeznek az apró hősökről a Koraszülöttek Világnapja alkalmábólIdén is csatlakozott Ózd a Koraszülöttek Világnapjához. Ennek ...

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő volt az Ózdi Szabadegyetem vendégeNógrádi György biztonságpolitikai szakértőt hallhatta a köz&ou...

90 éves évfordulójukat ünnepelték az Ózdi Természetbarátok Körének tagjai90 éves évfordulójukat ünnepelték az Ózdi Természetba...

Betekintés a LégÓzdba, lovaglás, katonai bemutató – Széles volt a kínálat az ÓTSZEGYII őszi táborábanNegyven diák tölthette hasznosan szabadidejét az ÓTSZEGYII őszi táb...

Nyitva maradnak a kulturális és sportlétesítmények városunkbanAz energiaárak csökkenésének és az önkormányzati kö...

A vad- és az erdőgazdálkodásról tartottak előadástVillanások címmel, az ÓMÉK-Ózdi Muzeális Gyűjtemény...