Ózdi alkotók az országos kiállításon

A Magyar Kézművességért Alapítvány az idén is meghirdette pályázatát, melyre hazai és határon túli magyar kézművesek adhatták be alkotásaikat, hogy közülük a legjobbak, a legnívósabbak az országos kiállításon legyenek láthatók

Az ÓMI Aranygyűszű Díszítőművészeti Szakkör tagjai is beadták az alkotásaikat. A Lukácsy Lászlóné által vezetett csoport három hímzéssel pályázott. Csépányi Albertné egy borsodi vagdalásos asztali futót, Mészárosné Bóta Erzsébet egy úrihímzéses asztali futót, míg Lukácsy Lászlóné egy hövelyi asztalterítőt készített.

Az előzetes nevezések után júniusban juttatták el a pályamunkákat Budapestre, a Duna Palotába, ahol egy szakértő zsűri bírálta el az alkotásokat.

Július közepén jött az értesítés, hogy a közel háromezer beadott pályamunka közül az ózdiak alkotásait kiállításra méltónak ítélte zsűri. Összesen 267 népművészeti tárgy került kiállításra.

A „Magyar kézművesség – 2017” megnyitó ünnepségére július 28-án került sor a Duna Palota gyönyörű színháztermében. A kiállítást a Duna Palota első emeleti helyiségeiben  - a Klementina és Falk Miksa termeiben - rendezték be.

Az Aranygyűszű Díszítőművészeti Szakkör 5 tagja vett részt az eseményen. A megnyitót követő baráti eszmecserén az ország több pontján alkotó népi iparművésszel sikerült szót váltani a csoport tagjainak. A tapasztalatokat a további alkotómunkájuk során tudják hasznosítani.

A budapesti utazás során a küldöttség ellátogatott a Parlamentbe is, ahol a Seuso Kincseket tekintették meg.

 

Forrás: ÓMI

 

Fotók az eseményről: itt.

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...