Szórakozni jó! IV. Cipó Nap

Negyedszer rendezték meg a Cipó Napot. A városrész sportpályáján idén is főzőversennyel vette kezdetét a már hagyománynak számító esemény. A habparty sem maradhatott el, és a színpadon több helyi fellépő is megmutatta magát. Az est sztárvendége Opitz Barbara volt.

IV. Cipó Nap Ózd

Fotó: Dulai Lajos

A Cipó Nap idén is egész napos kikapcsolódási lehetőséget kínált a helyieknek. A már negyedszer megrendezett esemény szervezője, egyben a terület képviselője, Zsuponyó Anett szívügyének tekinti, hogy a városrész lakói évről évre jól érezhessék magukat ezen a napon. Így számos program közül választhatott, aki ellátogatott a cipói sportpályára.

„Örömmel fogadják ezt a rendezvényt, hiszen az ő kérésük volt 2014-ben, hogy ha lehetőségem lesz rá, akkor a cipói napokat állítsam vissza. Én erre ígéretet tettem, és így már negyedik évben ez megrendezésre is kerül” - mondta Zsuponyó Anett, területi képviselő.

Reggel főzőverseny a nagyoknak, délben pedig habparty a kicsiknek: így indult a IV. Cipó Nap. A színpadi programok három órakor kezdődtek. Először a sportnak adtak teret: a Sárváry-testvérek zumbával mozgatták át a nézőközönség tagjait. A rövid edzés után a zene kapta a főszerepet. Kovács Máté, az ÓMI Zenés Színház tagjai, a Fallen Akusztik, illetve a Barkóczi-testvérek is felléptek.

„Most lejöttem, lejöttek a gyerekek is. Tavaly a lányom fellépett, a Katica, ő már a Muzsika tévében énekel, úgyhogy büszke vagyok rá nagyon. Úgyhogy őmiatta is lejöttem tavaly, most idén nem lép föl, de azért csak lejöttem, meghallgattam a többi előadót” - nyilatkozta Tóth Béláné.

A nemrég új lemezt bemutató Highland Bastards is elfoglalta a világot jelentő deszkákat. Az ír kocsmazenét játszó együttes pörgős koncertet adott.

„Kedves barátaimnak a koncertjére érkeztem, itt láthatóak mögöttem a színpadon, ők a Highland Bastards. Nagyon szeretem a zenéjüket, ezért amikor tehetem, ellátogatok a koncertjükre, valamint várom a tombolasorsolást is” - fogalmazott Koós Richárd.

A koncertek után tombolasorsolás várta a szórakozókat, melynek fődíjaként valaki egy notebookot vihetett haza. Az est sztárvendége Opitz Barbara volt, majd a rendezvény utcabállal, illetve tűzijátékkal zárult.

Forrás: www.ozd.hu

 

75_0_t 75_1_t 75_2_t 75_3_t
75_4_t 75_5_t

Fotók: Dulai Lajos

 

 

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...