V. Adorján Lajos Néptánctalálkozó

Ötödször emlékeztek Adorján Lajosra, az ózdi néptánc kiemelkedő alakjára az Olvasóban. A találkozót megtisztelte jelenlétével két fia is: Adorján Attila megható beszéddel köszöntötte a közönséget. A helyi csoportok mellett különböző tájegységek táncaival a térség együttesei is felléptek. A gála végén a szervezők oklevéllel köszönték meg a szereplő csapatok munkáját.

V. Adorján Lajos Néptánctalálkozó

Több mint hetven éve indult a szervezett néptánc Ózdon, amelynek kiemelkedő alakja Adorján Lajos volt. Az ő nevét viseli az a gála, amelyet szombaton már ötödik alkalommal rendeztek meg. Az Adorján Lajos Néptánctalálkozó házigazdája idén is az Ózdi Néptánc Egyesület volt, amelynek nevében először a csoport vezetője, Tóth Zsolt köszöntötte a jelenlévőket.

„Bizonyára sokan tudják, hogy a hajdani Kohász Táncegyüttes utódjaként már évtizedek óta működünk. Büszkék vagyunk rá, hogy a mai napig velünk táncolnak többen a régi, legendás csoportból. Legalább akkora öröm számunkra az is, hogy a fiatalok közül sokan választják egyesületünket, és tanulják a nagy elődöktől a régi motívumokat. Együtt van a színpadon a múlt, a jelen és a jövő. S ami összeköti őket, az a tánc, ami olyan vers, amelynek mozdulatok a szavai” - fogalmazott köszöntőjében Tóth Zsolt, az Ózdi Néptánc Egyesület vezetője.

Adorján Attila, aki maga is táncos volt, több kedves történetet is elmesélt édesapjáról. Elmondta, milyen hangulatban teltek azok a próbák, amelyeken gyerekként, nézelődőként ő is részt vett, illetve arról is mesélt, milyen ember volt Adorján Lajos.

„Ahogy a jó kertész a gyümölcsfáit metszegeti: valamit visszavág, valamit fejlődni enged, édesapánk is így metszegette, egyengette a fiatalok útját. Megpróbálta mindenkiből a legjobbat kihozni, hogy minél teljesebb, gazdagabb legyen az életútjuk. És azt nem az egyetemen tanulta, hanem ehhez csodálatos érzéke volt, ami egy dologból fakad: hogy szerette az embereket” - emelte ki Adorján Attila.

Ezután az egykori tánccsoportról szóló, negyven éve készült kisfilmet láthatott a közönség, majd Pappné Szalka Magdolna, az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója szólt néhány szót a jelenlévőkhöz.

„Az a város, az a kulturális intézmény, mely ilyen nagy elődöket tudhat maga előtt, azt gondolom, nem kétséges, nem szabad, hogy kétséges legyen, hogy ahogy elnök úr is mondta, a múlt mellett jelene és jövője legyen. Lajos bácsi semmi mást nem szeretett volna, mint ezt, hogy jövőt is építsünk” - mondta Pappné Szalka Magdolna, az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója.

A köszöntők után helyi és más települések néptánccsoportjai vették birtokba a színpadot. A sort a házigazda Ózdi Néptánc Egyesület nyitotta, ők az est folyamán többször is felléptek. A gálára Arlóból, Sajóvelezdről, Domaházáról és Miskolcról is érkeztek együttesek. A találkozó végén a fellépő tánccsoportok képviselői oklevelet vettek át a házigazdáktól.

Forrás: www.ozd.hu

További fotók az V. Adorján Lajos Néptánctalálkozóról>>

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...