Internetes ismerkedés

Szinte telt házas érdeklődés fogadta a Romance.com című előadást. Az amerikai Hindi Brooks vígjátéka az internetes ismerkedés világába vezeti be a nézőt, ahol bárki annak adhatja ki magát, akinek akarja. Így esik meg, hogy egy nagymama az unokája nevében chatel a világhálón. A darabot többek közt Molnár Piroska és Jordán Tamás keltette életre a színpadon.

Romance.com vígjáték

Az internet és a számítógépek világa manapság számos lehetőséget nyújt nemcsak a fiataloknak, hanem egyre gyakrabban az idősebb generációnak is. Erről és a világhálón való ismerkedésről szól a Romance.com. A vígjátékban Benny, azaz Jordán Tamás másnak kiadva magát próbál párt találni, akinek egyébként a való életben is van ehhez hasonló közeli élménye.

„Van nekem közeli ismerősöm is, aki az internet segítségével, egy ilyen társkereső oldalon találta meg a párját. Kettő is van ilyen, és közvetve elbeszélésekből is jó néhányról tudok. Azt hiszem, hogy ez működik. Annyira bezártan élünk, hogy nagyon nagy szükség van egy olyan lehetőségre, ahol nem kell kilépnünk a szobából, nem kell felkötni a nyúlcipőt, nem kell sehova elmenni, hanem helyben meg lehet találni a párunkat. Én már nem ahhoz a generációhoz tartozok, amelyik így keresi a boldogságot, de én megértem, hogy ez egy eszköz” - mondta Jordán Tamás, színész.

A történetben Molnár Piroska, Nora szerepében jelenik meg. Ő eleinte visszakozik a számítógéptől, ám később unokájának Terrynek köszönhetően megismeri az internet végtelen világát. Sipos Vera a mindennapokban is tud azonosulni a szereppel, hiszen nagymamája bár nem társat keres, küzd a technológiával.

„Nagymamámat próbálom bevezetni ebbe a világba, magába a számítógépezésbe is. Én ezt mindkét nagymamámmal megéltem, mondjuk az egyikőjüket nem nagyon érdekelte, de a másikat nagyon. Kérte tőlem majdnem nyolcvan évesen, hogy vegyek neki laptopot, vagy hogy ő azt szeretné megtanulni. Úgyhogy ez nagyon-nagyon közeli” - nyilatkozta Sipos Vera, színésznő.

Az előadás boldog véget ér, Nora és Benny egymásra talál a végjátékban. Terry barátján Jef-en kívül mindenki megtalálja számításait. A színdarabot tapsviharral jutalmazták a nézők. Az érdeklődők legközelebb Michael Cooney, Nicsak, ki lakik itt? című vígjátékát láthatják április 17-én az Olvasóban.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...