Elindult a Városi Könyvtár Dr. Hétköznap elnevezésű programsorozata.

Az első állomás az Én nem így akartam címet kapta. Laczkó Inci lélekfilozófus szerint a legtöbb ember életében eljön az a pillanat, amikor egy-egy szituáció, esemény nem úgy alakul, ahogy azt szerette volna. Ezek feldolgozásához nyújthatnak segítséget a havonta megrendezett előadások.

Lazckó Inci 

Új előadássorozatot hirdetett a Városi Könyvtár Dr. Hétköznap címmel. A rendezvények állandó vendége Laczkó Inci lélekfilozófus, agytréner-terapeuta. Az első állomás az Én nem így akartam címet kapta. Az előadó szerint rengetegszer előfordul, hogy olyan élethelyzetbe kerülünk, amelynek nem az a végkifejlete, amit eredetileg szerettünk volna.

„Terapeuták, coach-ok, pszichológusok, bárkik, akik előadást tartanak, motivációs trénerek, egyre inkább rá kell feküdnünk arra, hogy gyakorlati technikákat mutassunk meg az embereknek, mert olyan nagy mértékben változott a világ. Mindenki érzi valahol belül, hogy feszült, hogy valami nem jól van, hogy bizonytalan, hogy fél. A hogyanokat kevésbé mutatjuk be egy előadáson, inkább információkat adunk le. Most arra kellene ráállnunk, hogy hogyan tudunk felnőni a technika és a tudomány fejlődéséhez” - mondta Laczkó Inci, lélekfilozófus, agytréner-terapeuta.

Laczkó Inci neve egyébként nem ismeretlen az ózdi közönség számára. Hozzávetőleg harminc éve foglalkozik a lelki segítségnyújtás ezen fajtájával. A témában könyve is jelent már meg Utazás a kvantumig címmel.

„Egyrészt személyesen ismerem több mint húsz éve a szerzőt, kíváncsi vagyok rá, hogy mit fejlődött az elmúlt húsz év alatt, másrészt kíváncsi vagyok a témára is” - nyilatkozta Mizerák Istvánné.

Az előadó egy játékkal is készült. Az Álomutazó című mesemusical Hatékonysági indulóját játszották le. A résztvevőknek figyelniük kellett a dal szövegét, de közben nem reagálhatták azt le, majd az Inci által bemutatott tornagyakorlatokat utánozták. Ezután végiggondolták, hogy miről szólt az induló, mennyire nehezítette meg a mozgás a szövegértést, illetve voltak-e átsuhanó gondolataik eközben. Majd megkérte őket, hogy tisztítsák ki elméjüket, ne gondoljanak semmire. Csendet teremteni nehéz.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...