Mély érzelmek

Gál Zoltán nyolcadik könyvét mutatták be a Városi Könyvtárban. A Szívemet, lelkemet nektek adom című kötet a szerző munkásságának egyfajta számvetése, összegzése. Az író, költő alkotásainak központi témáját a mély érzelmek jelentik, megjelenik bennük többek közt a szerelem, a hazaszeretet és az istenhit is. A könyvbemutató programját szavalatok és zenés betétek is színesítették.

Gál Zoltán 

A helyi irodalomkedvelők körében már ismerősen cseng Gál Zoltán neve. Az ózdi író, költő immár nyolcadik könyvével jelentkezett, a Szívemet, lelkemet nektek adom című kötetet a Városi Könyvtárban mutatták be. A szerző munkásságát Kocsik László méltatta.

„Zoltán olyan dolgokról ír, amelyek a legszebbek. A legegyszerűbb, de legszebb és legörömtelibb emberi érzésekről. Így a szerelemről, a szeretetről. Azon belül is a család szeretetéről, a gyermek szeretetéről, a haza szeretetéről, és természetesen az Isten szeretetéről” - mondta Kocsik László.

Gál Zoltán úgy fogalmazott, ez a kötet eddigi irodalmi munkásságának egyfajta számvetése, összegzése. A benne szereplő alkotások mind-mind mély érzelmeket próbálnak szavakba önteni. Hozzátette, születésétől kezdve végigkísérik az életét ezek az érzések, így nem volt nehéz megfogalmazni azokat.

„Úgy gondoltam, hogy akkor lesz teljes eddigi pályafutásom, ha azokat a verseket, amelyek engem megihlettek, egy kötetbe összefoglalom, és a kedves olvasók elé tárom. A verseimet valójában a mély vallásosság, az életszeretet, az emberszeretet, a hazaszeretet és az örök szerelem érzései hatják át” - fogalmazott Gál Zoltán, író, költő.

A könyvbemutatót Kocsik László tolmácsolásában zenés betétek színesítették. Ismert zenekarok népszerű slágerei csendültek fel. Emellett pedig maga a szerző és több közreműködő is olvasott fel verseket az új kötetből. Kocsik-Garancsi Viktóriától többek közt az Isten éltessen, hazám! című művet hallhatta a közönség.

A rendezvényen a József Attila Gimnázium diákjai is színpadra léptek, ők is elhoztak néhányat a verseskötet alkotásaiból a közönségnek. Elhangzott egyebek mellett a Himnusz az emberi méltóságról. Gál Zoltán úgy fogalmazott, versei minden korosztály számára hordoznak üzenetet, mondanivalót. Azok mind a szívet, mind a lelket kiszolgálják.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...