Legkisebb hősök

Negyedik alkalommal csatlakozott városunk a Koraszülöttek Országos Egyesülete által szervezett kezdeményezéshez, amellyel felhívják a figyelmet az idő előtt világra jött babák és családjuk, valamint az ellátásban részt vevő szakemberek küzdelmére. Ekkor világszerte lilába borulnak épületek, Ózdon a korábbi gyakorlattól eltérően az Olvasó kapott díszkivilágítást.

Olvasó

Három évvel ezelőtt csatlakozott először városunk a Koraszülöttek Világnapja alkalmából rendezett eseményekhez. November 17-én egyébként már 2011 óta tisztelgünk a legkisebb hősök, az idő előtt világra jött babák és családjaik, valamint az ellátásukban részt vevő szakemberek előtt. Az előző esztendőkben ezen a napon a Városháza öltözött lilába, idén viszont az Olvasó csapata sietett a szervezők segítségére.

„Ez egy szép gesztus, egy kezdeményezés, ami mellé ennyivel tud odaállni az önkormányzat vagy a város. Egy épületet lilára fest, és ezzel szimbolizálja, hogy lelkileg támogatja a kis hősöket. Idén a járványhelyzet miatt az Olvasó épülete kerül kivilágításra. A fényfestést egy Egerben élő úriember csinálta évről évre. Ezt a fajta kockázatot idén nem mertük bevállalni” - mondta Dobos Eszter, polgármesteri referens.

Átlagosan minden tizedik gyermek koraszülöttként jön a világra, ők azok, akik a betöltött 37. terhességi hét előtt érkeznek. Ez hazánkban évente körülbelül nyolcezer kisbabát jelent. A legkisebb hősök megszületésük után egy koripot kapnak. A kötött játék az inkubátorban a koraszülött baba első barátja, ugyanis a csápok kialakítása a köldökzsinórra emlékeztet, és ennek fogásával a baba megnyugszik, nem a fontos csöveket, szenzorokat ragadja meg. A Koraszülöttek Országos Egyesületének ötszáz önkéntese készíti a koripokat szerte az országban. Eddig körülbelül huszonegyezer példány talált már gazdára, és a cél, hogy minden apróságnak jusson egy ilyen társ.

„Ahhoz, hogy elérjük a célunkat alapanyagra van szükségünk. 100% pamutból készült, mercerizált, élénk színű fonalgombolyagokat lehet adományozni. Azért fontos, hogy mercerizált legyen, mert nyálálló, és amikor a pici babák a szájukba veszik, ne szöszölődjön. Jelen járványügyi helyzetben is lehetőség van adományozásra. Ózd városában is a fonalboltban, ha bárki szeretne adományozni megvásárolhatja az anyagot, és eljuttatja hozzám, vagy ott is lehet hagyni” - emelte ki Papp Edit, a Koraszülöttek Országos Egyesületének helyi összekötője.

A hagyománynak megfelelően idén is lilába öltözött városunk egyik jellegzetes épülete. Ezúttal azonban nem a Városháza, hanem az Olvasó kapott díszkivilágítást. Az akcióval a szervezők a koraszülés veszélyeire, és az érintett kisbabák által vívott élethalálharcra hívták fel a figyelmet. Bővebb információt a kezdeményezéssel kapcsolatban a www.koraszulott.com internetes oldalon lehet találni.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...