TÁNCHÁZAK AZ OLVASÓBAN” (2019 – 2020)

Szakmai beszámoló

Pályázati azonosító: CSSP – E – TANCHAZ – 2019-0053

Az Ózdi Művelődési Intézmények komplex kulturális szervezet, melyet három fő intézményegység (Városi Művelődési Központ, Városi Könyvtár, Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark), valamint 9 „telephely” – városi peremkerületi művelődési ház, közösségi ház alkot. Városunk és a térségünk minél szélesebb rétegeivel kívánjuk megismertetni a kulturális élet sokszínűségét. Kiemelt feladatunknak tartjuk a kulturális örökség védelmét, a hagyományok megismertetését, átörökítését.

Szeretnénk biztosítani a környéken működő tánccsoportok részére az utánpótlást – erre is remek alkalom a táncház, hiszen itt is bukkanhatnak fel tehetségek, vagy csak egyszerűen a táncot, a mozgást, a közös munkát szerető gyerekek, felnőttek, akik a táncházat követően valamelyik néptánccsoporthoz csatlakoztak.

Ezen célok elérése érdekében már 2008. óta rendezünk táncházi sorozatokat. A táncházakra várjuk a városunkban működő hagyományőrző egyesületek tagjait (Ózdi Néptánc Egyesület, Szabad Szombat Táncegyüttes, Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület, Vadszilvák Gyermek Néptánccsoport, Ózdi Nyugdíjas Klub Szarkaláb Tánccsoportja, Perdülő Nagyik, Ózd-Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület), s mellettük természetesen az érdeklődő városlakókat is. Kiemelten fontos célunk, hogy „nyissunk” az iskolák, a gyerekek felé is, őket is minél nagyobb számban „hozzuk el” a táncházainkba.

Jelen pályázatunkban szerettünk volna még szorosabb kapcsolatot ápolni a város általános és középiskoláival, azonban a kialakult pandémiás helyzet felülírta ezen elképzeléseinket, így csak egy alkalommal sikerült táncházat tartani az egyik helyi általános iskolában.

A vírushelyzet és a kormányzati szabályozások miatt nagyon nehéz feladat volt a táncházak tervezése. Sajnos ebben az időszakban kevesebb érdeklődőt is vonzottak ezek az események. Jelen pályázati időszakra 8 táncházat terveztünk. A táncházak tervezése során szakmai munkánkat Ronyecz Ákos, az Ózdi Néptánc Egyesület művészeti vezetője, végzett táncházoktató segítette.

A pályázati támogatás segítségével sokszínű sorozatot tudtunk lebonyolítani. Több zenei együttes is szolgáltatta az élőzenét, köztük a neves Dűvő Zenekar is. Több táncházvezetőnek is tudtunk lehetőséget biztosítani, hogy a saját elképzeléseik szerint vezessék a rendezvényt. Sikerült egy újabb helyszínen egy olyan csoport számára is táncházat rendezni, akik eddig még nem vettek részt ezen eseményeken.

A rendezvényeinket rendszeresen hirdettük a városban plakátokon, megállító tablókon.

A táncházakban táncoltunk, dalokat tanultunk, megismertük az egyes magyar tájegységek történetét, hagyományait, viseleteit, népszokásait. Megemlékeztünk az ózdi néptáncmozgalom kiemelkedő alakjáról, Adorján Lajosról.

A 8 alkalommal megrendezésre kerülő táncházon több, mint ötszáz látogató vett részt.

Beszámoló letölthető>>

40_0_t 40_1_t 40_2_t 40_3_t
40_4_t

 

 

 

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...