Szerelmem, Erdély

Rékasi Károly színművész tartott prózai előadást Szerelmem, Erdély címmel az Olvasó Adorján Lajos termében tegnap este. A művész Wass Albert életének emigrációban töltött szakaszát mutatta be, az író vívódásait három szerelmének írt levelén keresztül. A műsort háttérvetítés és zenei aláfestés is színesítette.

Wass Albert-est

Megtöltötték a nézők tegnap az Olvasó Adorján Lajos termét. Az estet a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány képviselői szervezték, akik célja, hogy minél több értékteremtő előadást mutassanak be hazánk minden pontján. Ez alkalommal Rékasi Károly, Szerelmem, Erdély című önálló műsorát varázsolták a színpadra. Az országosan futó előadássorozat már több éve nagy népszerűségnek örvend.

„A mai produkciónak a Szerelmem, Erdély című önálló estnek már közel tíz éve fut az országos sorozata, és már száznál is több előadást láthatott a közönség. Nagyon örülünk, hogy Ózdra is eljuthattunk ezzel a produkcióval, és örülünk, ha egy kicsit is hozzájárultunk ahhoz, hogy itt Ózdon is újra beinduljon a kulturális élet” - nyilatkozta Kovács Márton Áron, szervező.

A darab középpontjában Wass Albert életének azon szakasza jelenik meg, amikor menekülni kényszerül Erdélyből. A lelki és szellemi vívódásait igyekszik bemutatni a színművész. Az előadás fő gondolati ívét a költő életében jelentős szerepet játszó asszonyokhoz írt levelek adják. A levélrészletek három nővel hozzák kapcsolatba. Ezeket a szerző ismert verseiből és különböző prózai műveiből vett idézetekkel egészítette ki a színész. Az élmény átélésében háttérvetítés és zenei aláfestés is segítette a nézőket. Rékasi Károly egyébként több mint tíz éve találkozott a költő munkásságával Koltai Gábor filmrendezőnek köszönhetően. Ezt követően született meg ez az önálló est, amit a nézők mindig nagy izgalommal várnak.

„Olyan csodálatos, amikor elhangoznak akár a regényrészletek, akár a versek, és akkora figyelem érződik a nézőtérről, hogy szinte rá lehet támaszkodni. A nézők mindig azt hiszik, hogy jön-megy egy pasas a színpadon, és tőle kapunk mi nézők valamit. Nem! Én annak a többszörösét kapom mindig a nézőtérről, hiszen az a figyelem, az az összpontosított figyelem, ami ér ilyenkor engem, az rettenetesen hat, és ez egy nagy-nagy ajándék nekem” - mondta Rékasi Károly, színművész.

Az emberek izgatottan jelentek meg az esten. Már az előadás előtt nagy elvárásokkal léptek a terembe, hogy eltöltsenek egy kellemes órát. Akadt olyan, aki Rékasi Károly miatt érkezett, de olyan is, aki nagy tisztelője az író munkásságának.

„Már a rendezvénynek a címe is nagyon megkapott, hiszen nagyon szeretem Erdélyt, többször is voltam már ott. Nagyon szeretem Wass Albert verseit, és nagyon szeretem és elismerem a művész úrnak az előadásait, úgyhogy nagy örömmel és nagy várakozással érkeztem” - fogalmazott Jene Andrásné.

Az előadás nagy sikert aratott, a közönség csendben hallgatta a művész felolvasásait. A romantikus szál követésével egy színes, érzelmekkel és vívódásokkal teli műsort láthattak a megjelentek.

Forrás: www.ozd.hu

Galéria>>

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...