Klasszikus dallamok

Klasszikus koncertre várták az érdeklődőket az Olvasó Adorján Lajos termébe szombaton. Az eseményen a városunkhoz is kötődő Tóth Kamilla és Horváth Károly szólaltatta meg a legismertebb szerzeményeket. Így a közönség többek között Bach, Debussy és Chopin műveit is meghallgathatta.

 Tóth Kamilla koncert

Klasszikus dallamok töltötték be az Olvasó Adorján Lajos termét hétvégén. Tóth Kamilla és Horváth Károly zongorán és csellón szólaltatták meg a legismertebb műveket. Mindez egy koncertsorozat része, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg. Ennek keretében még azon a napon Miskolcon is felléptek. A klasszikus zongorán játszó fiatal hölgy tavaly a Zeneakadémián diplomázott. Az utóbbi időszak igen tartalmas volt számára.

„Ma voltunk Miskolcon, most vagyunk itt Ózdon. Jövő héten megyünk Balassagyarmatra. A héten pedig voltunk Budapesten is az Európai Tanács rendezvényének keretein belül volt egy zenekari koncertünk” - nyilatkozta Tóth Kamilla, klasszikus zongorista.

Tóth Kamilla ugyan már évek óta Budapesten él, ám nem szakadt el teljesen városunktól. A mostani koncert is részben ezért valósulhatott meg. Emellett korábban az ózdiak számos helyi rendezvényen is élvezhették játékát. Így az Olvasóban is többször fellépett már. Partnerével, Horváth Károllyal már három éve játszanak együtt, akivel a SziRom Szimfonikus Roma Zenekarban ismerték meg egymást. A csellóművész egyébként szintén gyermekkora óta kötődik a zenéhez, emellett felmenői is ezt a művészeti irányt képviselik. Édesapja a 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja. Horváth Károly az első komolyabb zenei megmérettetéséről is beszélt.

„1992-ben volt egy esemény, amely eléggé mély víz volt számomra. Mindössze tíz éves voltam, amikor Magyarországon volt egy nemzetközi Unicef gála, amelynek elődöntője, középdöntője és döntője volt. Mivel én nyertem meg Magyarországon ezt az Unicef Tehetség Gálát, így én képviseltem hazánkat a hágai nemzetközi találkozón. Talán ezt mondhatnám az első komolyabb megmérettetésnek” - mondta Horváth Károly, csellóművész.

A művészek elsősorban klasszikusokat játszanak. Így ózdi koncertjükön is a legismertebb szerzők, így Bach, Debussy és Chopin műveit is hallhatta tőlük a közönség. A hazai és külföldi sikereket is maguk mögött tudó előadók tervei között szerepel, hogy a jövőben is elhozzák a dallamokat városunkba. Az eseményről bővebb összefoglalót holnap, az Ózdi Városi Televízió Kaleidoszkóp című magazinjában láthatnak.

Galéria>>

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...