Idén is sikeresen

Negyedik alkalommal is sok érdeklődőt vonzott az Adventi Forgatag. A szervezők egy sztárvendéggel is kedveskedtek a kilátogatóknak.

Náray Erika

Utolsó alkalommal is nagy számban látogattak ki az Adventi Forgatagba. A Városház tér mindegyik alkalommal megtelt emberekkel. Ezúttal a Szabad Szombat Táncegyüttes produkcióját tekinthették meg első körben a helyiek.

Az együttes után az ÓMI Zenés Színház társulata lépett a színpadra. Felcsendültek az elmaradhatatlan karácsonyi dalok, mint például a Jingle Bells és a Feliz Navidad is.

A sátrakban ez alkalommal is számtalan kézműves termékkel találkozhattak az arra járók. Utolsó alkalommal is fogyaszthattak a forró csokiból és forralt borból, amik a hétvégék alatt a legkedveltebb termékek voltak.

A negyedik vasárnapi ünnepségre a szervezők egy sztárvendéggel is kedveskedtek a kilátogatóknak. Hetekkel ezelőtt indult el az ÓMÉK-Olvasó közösségi oldalán egy játék, amiből következtetni lehetett a fellépő személyére. Náray Erika Egerben született, így nem ismeretlen neki ez a környék.

A művésznő több dalt is előadott. A fellépés egyik pontján pedig az apróságokat is színpadra szólította, így a szerencsés gyerekek vele együtt énekelhették el az egyik legismertebb magyar rajzfilm főcímdalát.

A produkciót követően pedig Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és Bodnár Dániel, görögkatolikus parókus közösen gyújtotta meg az utolsó gyertyát az adventi koszorún, ami a szeretetet jelképezni.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Hetven gyermek lépett színpadra a néptánc vizsga alkalmával az OlvasóbanÉvzáró vizsgát tartott az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Műv&e...

Közúti tájékoztatóÓzdon az V. HÉTVÖLGY FESZTIVÁL miatt 2022. május 27-én regge...

Különleges légtánc show formájában vitte színre Pán Péter történetét a New Step Fitnesz és Táncstúdió társulata városunkbanPán Péter történetét tekinthették meg az Olvasóban az...

Sör, virsli, májusfa állítás, helyi fellépők és sztárvendégek. Az Ifjúsági Parkban ünnepeltek az ózdiakIdén is sok érdeklődőt vonzott a május elsejei programsorozat városunkba...

Megtelt érdeklődőkkel az Olvasó Színházterme. Földes László Hobótól József Attila legnagyobb verseit hallhatták a megjelentekFöldes László Hobo előadása töltötte meg érdeklődőkkel az...

Sok érdeklődőt vonzott a Lajos Árpád Honismereti Kör által szervezett fotós eseményÚjabb foglalkozást tartott a Lajos Árpád Honismereti Kör. Ez alkalo...

Klasszikus történetet láthattak gyermekek az OlvasóbanMaugli, a dzsungel fia címmel vitt színpadra egy darabot a Görbetükör T...

Ékszerek, csokrok, díszek - Buth Petra és Buth Zoltánné megnyitotta közös gyöngyfűző kiállításátAnya lánya gyöngyfűző kiállítás nyílt az Olvasóban. B...

Absztraktok - Az univerzum festményeiből nyílt időszaki kiállítás a Civil HázbanMartis Freyja festményeiből nyílt kiállítás a Civil Házban...

A jazz zene szépségeivel ismerkedhettek meg a fiatalok az OlvasóbanA Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. hosszú idő óta dolgozik azon, ...