A harmonika világa

A harmonika világába nyerhettek betekintést a fiatalok az Olvasóban. Egy zenei utazásra invitálták a gyerekeket. Interaktív módon ismerkedhettek meg ezzel a különleges hangszerrel.

Kéméndi Trió

Harmonika, fuvola és énekszó töltötte be tegnap délután az Olvasó színháztermét. A formáció ezzel az ifjúsági koncerttel több megyében járt már. A háromtagú együttes jóvoltából egy zenei utazás keretein belül a fiatalok jobban megismerkedhettek a különböző országok szerzőivel. Így például Beethoven egyik ismert műve is felcsendült. Ezzel a sorozattal öt éve járják az országot. Úgy állították össze a műveket, hogy minél vegyesebb és színesebb legyen a repertoár. Egyre többen érdeklődnek a harmonika iránt, így kisebbfajta reneszánszát éli az oktatás.

„Nagyon sokan úgy jönnek oktatásra, hogy a szülők, nagyszülők játszottak ezen a hangszeren. Van egy generációs hozománya ennek a dolognak. Azt gondolom, hogy sok népnek a zenéjét képviseli ez a hangszer. Mi Baranya megyéből jöttünk, ott a horvátoknak, szerbeknek fontos hangszere, vagy éppen a magyarországi svábságnak is. Hozzám is nagyon sokan jönnek azáltal, hogy német zenét szeretnének tanulni. Én úgy gondolom, hogy ezek mind támogatják ezt a hangszert” - mondta Kéméndi Tamás, harmonika tanár.

A harmonika nagyon sokoldalú hangszer. Könnyű-, komoly-, nép- és tánczenét is lehet vele játszani. Úgy funkcionál, mint egy kis zenekar, így egyedül is megállja a helyét a színpadokon. Az interaktív foglalkozások sikeressége abban rejlik, hogy a gyerekek folyamatosan válaszolhattak kérdésekre, emellett énekelhettek és táncolhattak is. A fiatalok nagyon érdeklődőek az ilyenfajta előadások iránt.

„Én azért szerettem volna eljönni, mert minden előadásra nagyon kíváncsi vagyok. Ahogy az elsőt is láttam, nagyon jó volt, és szeretnék mindegyikre eljönni” - nyilatkozta Simon Merse.

Ezt az előadást következőnek majd márciusban, Heves megyében tekinthetik meg az érdeklődők. Ennek a formációnak itt vége szakad, ők ugyanis csak az ifjúsági koncertsorozat lebonyolítása kapcsán álltak össze. Azonban a tagok továbbra is a tanítás és a zene szeretetét hirdetik majd a tanítványaik között.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Közel ötven fotót tekinthettek meg a résztvevők a Világjárók előadássorozat folytatásának apropójábólA Világjárók előadássorozat keretében Kaprinay Éva fot&oac...

Az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagjai, Putnok nevezetességeit festik a vászonraAz Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagjai Putnok nevezetességeit fest...

Humor és bonyodalom – Sajókazán játszotta a Mágnás Miskát az ÓMI Zenés Színház társulataÚjra előadta a Mágnás Miskát az ÓMI Zenés Szính&aac...

Rózsakerti Este - Fesztiváli hangulat, amit az eső sem tudott elrontani, sőt ...A Ding-Dong-tól volt hangos az ÓMÉK Olvasó parkolója a harmadik R...

Saját könyvét mutatta be Kurucz János helytörténeti kutatóA Szabolcs közi idősotthon falai között fejezte be könyvének megír...

Idén is sok fiatal jelentkezett diákmunkára városunkbanTöbb mint hatvan fiatal kezdte meg a diákmunkát városunkban. A fiatalok az...

Vándorkiállítás Ózdon – 30 éve szabadon címmel nyitották meg a Terror Háza Múzeum időszaki kiállítását városunkbanHarminc éve szabadon címmel nyílt vándorkiállítás a...

Éremeső az ózdi Erica C. táncosainakIdén Balatonfüreden került megrendezésre a 4 napos Látványt&aa...

Különleges sakkverseny az OlvasóbanAlmási Zoltán sakknagymester tartott szimultánt az Olvasóban. Az Ó...

Polgárvédelem, légiriadó és kohászat – A „Múzeum más fókuszban” elnevezést kapta a péntek esti eseménysorozatMúzeum más fókuszban. Ezt a címet viselte a pénteki Múzeum...