Bolondos április - Tréfás napot szerveztek a gyerekeknek az Ózdi Muzeális Gyűjteményben

Tréfákkal és bolondságokkal várták a gyerekeket a múzeumba, akik sok érdekességet hallhattak április 1-jéről, de a bolondok jogarát is elkészíthették.

Ózdi Muzeális Gyűjtemény

Az udvari bolond nem is volt bolond. Többek között ilyen és ehhez hasonló érdekességekről is hallhattak ma a gyerekek az Ózdi Muzeális Gyűjteményben. Az intézmény múzeumpedagógusa, Darvayné Vincze Tímea azonban különböző, ehhez a naphoz kapcsolódó szólásokat és közmondásokat is megismertetett a gyerekekkel. A program további része már az épület emeletén folytatódott, ahová nem volt egyszerű eljutni. A tanulók ugyanis csak fakorongokon lépkedve közlekedhettek a folyosón. A helyiség bejáratánál pedig egy buborékos fóliából készített ugróiskola is várta őket. Persze a mókázás ezzel még nem ért véget.

„Még nem volt április 1-jei foglalkozásunk, de én fontosnak tartom, hogy a kiveszőben lévő hagyományokat megőrizzük, hiszen a gyerekek nagyon nyitottak rá és szokták élvezni ezeket a foglalkozásokat. Úgyhogy most először szerveztünk április 1-jével kapcsolatos programot. Mókás vetélkedőkkel készültünk. Falra hányjuk a borsót, és leszüreteljük a spagetti fát” - mondta Darvayné Vincze Tímea, az ÓMÉK Ózdi Muzeális Gyűjtemény múzeumpedagógusa.

Az április 1-jéhez kapcsolódó szokások egyes vélemények szerint egészen az ókorig nyúlnak vissza. A régmúlt időkben élő szegényebb emberek ezen az egy napon a gazdagok bőrébe bújhattak, míg ez utóbbiak megtapasztalhatták, milyen a szűkösebb körülmények közt élők élete. A mai foglalkozáson a kézműveskedés sem maradhatott el, amelynek keretében a gyerekek elkészítették az udvari bolondok elengedhetetlen kellékét, a bolondok jogarát. Fazekas Lilla már korábban is vett részt hasonló programon.

„Nem régen, amikor busót csináltunk” - nyilatkozta Fazekas Lilla.

A jogar elkészítésének első lépéseként a gyerekek egy udvari bolondot ábrázoló kifestőt kaptak, amelyet tetszőlegesen tölthettek meg színekkel, de akár csillámporral is ékesíthették. Ám volt, aki eközben a fabirkát is megfejhette.

„Nekem nagyon tetszenek ezek a feladatok, és most nagyon örülök, hogy itt vagyunk” - fogalmazott Tőzsér Olivér.

Persze a motiváció is megvolt, hiszen a nap végén mindenki egy színarany dukát birtokosa lehetett. Ám, ami talán a legfontosabb, hogy bár a bolondok napjába sok mókázás belefér, de az a tréfa, ami másokat megijeszt, vagy megbánt, az sohasem lehet vicces. Ezt pedig nemcsak április 1-jén, hanem az év valamennyi napján szem előtt kell tartanunk.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...