Curtis fellépése színesítette a gyereknapot – vasárnap a fiataloké volt a főszerep az Ifjúsági Parkban

Gyerek- és ifjúsági napot rendeztek május utolsó vasárnapján. Az eseménynek szintén az Ifjúsági Park adott otthont.

 gyereknap

A délután folyamán a néptánc mellett a ritmusosabb mozdulatok is helyet kaptak a színpadon, de az ide kilátogatók énektudásukat is megcsillogtathatták a karaoke versenyen. Számos kiegészítő program is színesítette a napot, amelynek végén a Balássy Betty Varga Feri előadói páros mellett Curtis-el is találkozhattak a résztvevők.

Több néptáncos koreográfiát is láthatott a közönség az Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület óvodás és kisiskolás tagjainak köszönhetően a vasárnapi Gyerek- és ifjúsági napon. Ezt követően a megjelentek az Erica C. Dance School ózdi csoportjainak produkcióját élvezhették.

 Az ÓMI Zenés Színház tagjai is készültek produkcióval a helyieknek. Akik nem a színpadon zajló eseményeket követték figyelemmel, azok sem unatkoztak, hiszen a szervezők számtalan kiegészítő programmal várták a fiatalokat. A karaoke verseny első fellépőjeként Lakatos Leila Nelli is megmutathatta tudását, aki a Nemazalány és Sofi, Levegő című közös dalát énekelte el.

Nagyon jó volt, vártam már ezt a napot.” - mondta  Lakatos Leila Nelli

A produkciókat követően pedig már a kötélugrók vették birtokukba a színpadot. A Lam Völgyi Kutyaiskola négylábúi különböző feladatokat hajtottak végre. Ezt követően Balássy Betty és Varga Feri adott koncertet. A két előadó egyik legnagyobb közös sikere egy magyar film főcímdalához kötődik. Megismerkedésük előtt is mindketten zenei pályán mozogtak.

 „Egyik napról a másikra berobbant az Egy bolond százat csinál című dalunk és onnantól kezdve együtt dolgozunk. Vannak külön is fellépéseink és vállalunk is néhanapján, de igazából nem nagyon van rá időnk, mert a közös fellépések lekötnek bennünket. Úgyhogy inkább együtt szoktunk menni fellépni. Sőt, akkor is, hogyha nekem van külön fellépésem, akkor is ott van Feri.” - nyilatkozott Balássy Betty és Varga Feri

Az énekes házaspár koncertje során a résztvevőket is bevonta, majd az Egy bolond százat csinál című dalt is előadták a színpadon.

A nap végén a rap került előtérbe. Széki Attila, azaz Curtis az eseményre a legnagyobb slágerekkel készült, amelyek óriási sikert arattak. Váratlan fordulatként pedig az egyik fiatalember kérésének eleget téve, levette cipőjét és odaadta rajongójának. A jelenetet egy amatőr videóban is megörökítették. A Gyerek- és ifjúsági napról bővebb összeállítást, illetve hosszabb interjúkat holnapi, Kaleidoszkóp című magazinunkban láthatnak majd nézőink.

Forrás: www.ozd.hu

Galéria>>

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...