Az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagjai, Putnok nevezetességeit festik a vászonra

Az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagjai Putnok nevezetességeit festik vászonra. Az egy hétig tartó kurzuson meglátogatták a pincesort, de megismerkedtek a szakállas farkas legendájával is.

ÓKE - festőtábor

„Nekem van egy, sajnos még nem elhíresült mondásom, hogy a képet először a szívben kell megfesteni, a többi csak technika kérdése” - ezekkel a szavakkal üdvözölte az Ózdi Képzőművészeti Egyesület elnöke annak a festőtábornak a résztvevőit, melyet Putnokon szerveztek meg a Rendezvények Házában. Húsz éve működik az egyesület, a tagok nagy része autodidakta módon tanulta meg a festészet alapjait, de természetesen festő iskolában is gyarapították tudásukat. Számos technikát kipróbáltak már, de az új kihívásokra is fogékonyak.

„Különböző technikákat használunk, akvarellt már nem nagyon, de nagyon sok akvarellista van közöttünk, és el is járnak tanulnia az akvarell festést, ami nagyon izgalmas, hiszen egy vizes felületre dolgoznak, és ott szabadon áramlik a víz és színek. Ebből következik az akril festés és az olaj, legtöbben akrillal és olajjal festünk” - mondta Turiné Orosz Margit, az Ózdi Képzőművészeti Egyesület elnöke.

Putnok több területére ellátogattak, hogy megfelelő helyszínt és témát találjanak legújabb alkotásuk megfestéséhez. Voltak a Sajó partján, az Urak völgyében, a pincesoron, de kilátogattak a Szörnyű-völgyi halastóhoz is.

Putnok legmagasabb pontját is célba vették, így a Mátyás király kilátó is vászonra került. Wéber Zsóka már hosszú idő óta az egyesület tagja. Azt mondja, az egyéni alkotáson kívül nagyon fontos, hogy a közösség csapatként is tudjon működni.

„Ez egy ragyogó hagyomány, amit a festőtársaimmal együtt már igen rég óta művelünk. Közösségformáló, közösség összekovácsoló, de fontos az egymás munkájára való rálátás is” - fogalmazott Wéber Zsóka, képzőművész.

A táborban közel húsz festő vett részt, akik már évek óta jól összeszokott művészi közösséget alkotnak. Munka közben elvonulnak és kikapcsolnak, ilyenkor átadják magukat a látványnak, amit vászonra visznek. A művészek az elkészített festmények egy részét felajánlják a városnak.

Forrás: www.ozd.hu
 
 
 
Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...