Minden jegy elkelt – Telt ház előtt játszott a Körúti Színház társulata az Olvasóban

A Zsákbamacska című vígjátékát adta elő az Olvasóban a Körúti Színház társulata. Reinerné szerepét a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Esztergályos Cecília játszotta.

Zsákbamacska

„Jegyezd meg, egy szerelem nálam legfeljebb három napig tarthat! Szombat: ismerkedés, vasárnap: az úgynevezett szerelem, hétfőn: alászolgája! Kedden már ne is köszönjön!” - Így gondolkodik Gáthy Ervin minden nőről, akit az élet útjába sodor egészen addig, amíg egy vidéki kislányba fülig bele nem szeret. Szilágyi László darabja nyomán, Szabó Kristóf átiratában kidolgozott alakok keltek életre az Olvasó színháztermében. Minden jegy elfogyott az előadásra. Galambos Zoltán a Körúti Színház igazgatója elmondta, hogy ritkán játszanak ilyen nagy közönség előtt. Ekkora színházteremben még a nevetés is másképp szólal meg. A Zsákbamacska című zenés vígjátékot nagy sikerrel játsszák országszerte.

„Nekünk tizenhat éve műsoron van az „Én és a kisöcsém” című darab és azt gondoltam, hogy az egy kicsit már kifutóban van. Ezt gondoltam három vagy négy éve, és hogy kéne annak egy váltó darab, és ezt ugyanúgy Szilágyi László írta, aki abban a korban gyakorlatilag mindent írt. Elolvastam ezt a darabot és azt gondoltam, hogy nem jó, ezért gyakorlatilag átírtuk töviről-hegyire. Szerintem most már nagyon jó, és a közönség visszaigazolása is az, hogy nagyon jó” - mondta Galambos Zoltán, a Körúti Színház igazgatója.

Reinernét Esztergályos Cecília játszotta. Szerepe szerint egy egyszerű mama, édesanya, aki azt szeretné, hogy a lánya egy hercegnek legyen a felesége. Ennek érdekében mindent meg tesz. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő két éve az Olvasó vendége volt. Nagyon szívesen emlékszik vissza az itt töltött napra.

„Istenien éreztem magam az igazgató úrral két évvel ezelőtt itt a PóZdium műsoron, és a közönség szenzációs volt és remélem, hogy ma este is szenzációs lesz. Örülök, hogy meghívtak bennünket. A Körúti Színházzal járom az országot, tizenöt éve. Boldog vagyok, hogy velük vagyok, rengeteg fiatal van, remek darab a Zsákbamacska. Én nekem egy picike kis szerepem van, de ez nagyon édes pofa” - nyilatkozta Esztergályos Cecília, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő.

A kétfelvonásos zenés darab két helyszínen játszódott. A Budapesti Műjégpályán és Mátraszéplakon a Sportszállóban. A közel hétszáz néző egy bámulatos és szórakoztató vígjáték részese lehetett. A fergeteges előadást vastapssal jutalmazták.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...