Néptánc vizsgát tett hatvan gyermek az Olvasóban

Évzáró vizsgaelőadást tartott az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola az Olvasó Színháztermében, mely ünnepen az ózdi néptánc oktatás 25 éves jubileumáról is megemlékeztek.

 Tánc világnapja

Az Olvasó pazar színházterme adott otthont az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában tanuló néptáncosok évzáró vizsgaelőadásnak, illetve annak, hogy a Bolyky Tamás Általános Iskolában a néptánc oktatás már 25 éves jubileumát éli. Az ünnepséget városunk polgármestere, Janiczak Dávid nyitotta meg.

"A tánc egy önkifejező módszer is. Ezt az önkifejezést pedig többféleképpen is lehet űzni. Ennek az egyik formája amikor minden egyes nép és nemzet, valamirevaló nép és nemzet, a saját kultúrájában gyökerező tánc hagyományait ápolja és űzi. Így lesz ez a mai napon is, hiszen a magyar néptánc egy olyan kincs, amit én úgy gondolom, hogy nemes feladat óvni, őrizni, gyakorolni és átadni. Ebben nagy szerepe van azoknak a szülőknek, akik a gyermeküknek felhívják a figyelmét, vagy elindítják azon az úton, hogy már gyermekkorban elkezdjék a néptáncot.” - mondta Janiczak Dávid, városunk polgármestere

A Bolyky Tamás Általános Iskola és a II. János Pál Katolikus Általános Iskola tanulói „Rábaközi pillanatok” címmel adták elő, év végi vizsgaelőadásukat, mely azért is volt rendhagyó, mert közösen lépett színpadra a több, mint hatvan néptáncos. A hosszú évek alatt Elekné Holló Hilda kezei alatt számos tehetséges gyermek fejlődött és vitte Ózd város hírnevét, országszerte.

"A gyerekeknek a vizsgaelőadása most, elsőtől, nyolcadik osztályig mindenki Rábaközi táncokat táncol. Ez is rendhagyó az eddigiekhez képest, ugyanis minden évfolyamnak meg van a maga tananyaga, de most úgy döntöttünk, hogy ez a huszonöt év megérdemli azt, hogy együtt ünnepeljünk, ezért egy ilyen produkciót állítottunk össze, hogy minden gyerek fent van a színpadon. Ennek nagy előnye, hogy megnézik egymást, tanulhatnak. A kritikai érzékük is fejlődik, mert nyilván látják, hogy ki az aki jobb, mint én és akkor igyekeznem kell. Ki az, aki kevésbé jó, mint én, akkor büszke vagyok magamra, hogy én többet tudok, mint ő.” - nyilatkozott Elekné Holló Hilda, néptáncpedagógus

Az első felvonás táncainak értékelését Boros Géza, az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója ismertette a gyermekekkel és a közönséggel, aki elmondta, nagy büszkeséggel nézte végig az előadást és csak pozitív szavakkal tudja véleményét elmondani.

Beszédet mondott Pappné Szalka Magdolna az ÓMI nyugalmazott igazgatója, valamint Kovács Ottó nyugalmazott igazgató, aki a Bolyky Tamás Általános Iskola néptáncosait éveken keresztül támogatta, munkájukat figyelemmel kísérte.

Az ünnepi gálaműsor második részét a Vadszilvák Gyermek Néptánccsoport nyitotta meg, akik Kalocsai karikázót és marsot mutattak be. Őket a ragályi néptáncosok követték, akiktől Nyírségi táncokat láthattak. A Szabad Szombat Táncegyüttes erre az alkalomra gömöri táncokkal készült. Az Ózdi Néptánc Egyesület pedig szilágyi táncokkal kápráztatta el a közönséget. Edelény és Parasznya néptáncos tanulói, együtt mutatkoznak be kalocsai táncokkal. Az est fénypontja a szülők tánca volt, akik több hónap gyakorlás után mutatták be a mezőföldi üvegcsárdást.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza