Nagyhatású énekes – Kovács Kati 120 perces koncertje felejthetetlen élményekkel gazdagította az ózdi közönséget

Hatalmas siker volt Kovács Kati nagykoncertje az ÓMÉK Olvasó színháztermében. Nemcsak ózdiak érdeklődtek az előadás után, a megye több településéről, de még Budapestről is érkeztek rajongók.

Kovács Kati koncert

A legtöbb kislemez, a legtöbb szólólemez, a legtöbb fesztiváldíj, a legtöbbet díjazott előadóművész. Ez mind-mind Kovács Kati, akinek 1965-ben a második Ki mit tud? hozta meg az igazi sikert, ami után a magyar táncdalfesztiválok történetének első győztese lett. „Nem leszek a játékszered” című dalával négy díjat is elhozott a fesztiválról.
A Bartók Béla Zeneművészeti Iskola dzsessz tanszakán tanult, egyike azon kevés magyar könnyűzenei előadóknak, akik nemzetközi hírnévre tettek szert. Nemcsak hazánkban, hanem Angliában és Németországban is az „Év énekesének” választották. Ózdon már nem először járt, az elmúlt években kétszer is találkozhattak vele a rajongók különféle rendezvényeken.

„Ameddig lehet, addig színpadon szeretnénk lenni. Nyilván vannak egészségügyi határai ennek, de szeretjük ezt az életformát. Lemondott előadásom nekem még sohasem volt. Gondolkodunk azon, hogy mi lenne, ha ezt végképp abbahagynánk. Ebbe belepusztulnánk! Hozzászoktunk ahhoz, hogy mindig utazunk, emberekkel beszélgetünk, új feladatokra készülünk, és ez valahogy életben tartja az embert” - fogalmazott Kovács Kati.

Kovács Kati a zenei eredményei mellett, amit 500 saját dal, 49 nagy- és 92 kislemez is jegyez, a dalszövegírásban és a filmművészetben is sikereket ért el, több mint 20 filmben szerepelt.

„Nagyon jó, nagyon szeretem. Tényleg a régi emlékeket hozza elő és nagyon szépen énekel” - mondta Jakubik Lászlóné.

„Nagyon nagy a rajongótábora, főleg az idősebbek körében. Azt gondolom, hogy a fiatalok is tanulhatnak az ő vitalitásából, energikusságából és az életszemléletéből” - nyilatkozta Jakubik Mária.

„Tulajdonképpen még gyermek voltam, amikor ő feltűnt a táncdalfesztiválon, de kamaszként ezek voltak a slágerek” - emelte ki Pénzesné Barta Krisztina.

Kovács Kati művészeti tevékenységét szinte minden rangos díjjal elismerték, megkapta a Liszt Ferenc-díjat és a Kossuth-díjat is. Most itt Ózdon is övé lett a számára az egyik legnagyobb elismerés, a közönség szeretete.

Forrás: www.ozd.hu

Galéria>>

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...