Harmadik helyezést értek el az Ózdi Sakk Sportegyesület tagjai a vármegyei csapatbajnokságon

Harmadik helyezést értek el az Ózdi Sakk Sportegyesület tagjai a megyei csapatbajnokságon. A bronzérmeket Almási Zoltán sakknagymestertől vették át.

Ózdi Sakk Sportegyesület

Rendhagyó eseményen találkoztak a sakkozók az Olvasó Adorján Lajos termében. Az asztalokról azonban hiányzott a sakktábla, ám mégis fontos volt az összejövetel. Az eredményes, szellemi sportot művelőket, éremmel jutalmazták meg a délelőtt folyamán.

„Nagyon fontos mérföldkő számunkra, mert befejeződött a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei csapatbajnokság és a dobogó harmadik helyét sikerült megcsípnünk. Most az éremátadó fog következni. Tavaly bajnokok lettünk, de sajnos akkor nem tudtuk vállalni a feljebbjutást. Most harmadik helyen végeztünk, talán azt lehet mondani, hogy az utóbbi két évben bizonyítjuk, hogy a dobogón van helyünk” - mondta Molnár Milán, az Ózdi Sakk Sportegyesület elnöke.

A felnőtt játékosokon kívül a fiatalabb, azaz az utánpótlás sakkversenyzők is büszkén helyet foglaltak, akik között mindkét nem képviseltette magát. Az Ózdi Sakk Sportegyesület elnökének köszöntőjét követően, Almási Zoltán, ózdi származású sakknagymester szólt a szellemi sportolókhoz, aki az elmúlt évben is megtisztelte jelenlétével a közösséget.

„Nagy örömmel tettem eleget ennek a felkérésnek, mert azt tudni kell, hogy én is innen származom. Nyolc évesen itt kezdtem a karrieremet. Örülök, hogy ennyien eljöttek. Nem is tudtam, hogy ilyen sokan leszünk. Ez az együttműködés az ózdi klub és köztem tavaly kezdődött. Igyekszem a klubot anyagilag segíteni és támogatni, hogy minél többen sakkozzanak és nemcsak azért, hogy esetleg hátha akad olyan, mint én annak idején, hanem mert a sakkozás más előnyökkel is jár. Fejleszt olyan készségeket, melyeknek az életben később hasznát lehet venni” - emelte ki Almási Zoltán, sakknagymester, Európa-bajnoki ezüstérmes.

Az érmek átadására a tavalyi évhez hasonlóan idén is felkérték a kilencszeres magyar sakkbajnokot, aki a fiatalok példaképe lett. Almási Zoltánt édesanyja tanította meg a sportág rejtelmeire, aki hat testvérével mindig sakkozott. A családi hatásnak köszönhetően ő is nagyon hamar, már ötéves korában elsajátította az alapokat. Olyannyira megszerette ezt a játékot, hogy az ózdi klubban komolyabban is elkezdett foglalkozni vele. Profi ligában ért el sikereket, azonban két éve hivatalosan is befejezte, de nem hagyta el teljesen a sportágat. A sakkozók büszkén álltak bronzérmükkel nyakukban egy közös fotóra, majd közös beszélgetéssel és a torták felszegésével ért véget az éremátadó ünnepi rendezvény.

Forrás: www.ozd.hu

17_0_t 17_1_t 17_2_t 17_3_t
17_4_t 17_5_t
Twitter
Vissza