Idén is sikeres volt a Bolyoki Vigadalom

XXIII. alkalommal rendezték meg a Bolyoki Vigadalmat. A szervezők színes programokkal várták a kilátogatókat. A sztárvendég Bereczki Zoltán volt.

535_0_300x200xcrop.jpg

 

A délelőtti hívogatóra egész héten lelkesen készültek a fiatalok, hogy a produkció zökkenőmentes és tökéletes legyen. Hatvan diák vett részt a felvonuláson, amely a strandtól a Bolyki főúton át, a Szent István utat érintően a Bíben-völgyben, vagyis a rendezvény helyszínén ért véget. A színpadi programok sora fél egykor kezdődött a Kék Sirály Zenei Együttes fellépésével, de a Szív Klub is szórakoztatta a közönséget. Majd bemutatkoztak a helyi intézmények. Janiczak Dávid polgármester délután négy órakor köszöntette a kilátogatókat, aki emellett a délelőtt zajló sport és egyéb programok díjátadásán is jelen volt. Az esemény fővédnöke elmondta, hogy már gyermekként is többször részt vett az eseményen.

„A városrészi rendezvények főként annak a városrésznek fontosak, ahol a rendezvényeket megtartják. Úgyhogy én nagyon örülök neki, hogy a rendezők minden évben – már most XXIII. alkalommal – megrendezik a Bolyoki Vigadalmat. Nagy köszönettel tartozunk nekik, hiszen ők ezt társadalmi munkában, az itt élőkért csinálják, és én, mint fővédnök, támogattam a rendezvényt, ennek köszönhető az, hogy sztárvendéget is sikerült hívni a mai alkalomra. Bízom benne, hogy mindenki jól fogja magár érezni itt Bolykon és az Újváros téren” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Mind a fellépők, mind a kilátogató közönség nagyon várta az alkalmat, hogy megjelenhessenek a rendezvényen, amely mindannyiuk szívéhez közel áll. A NINOS zenekar spanyol zenei válogatással készült a közönségnek, az operett kedvelők számára pedig Dobi Zoltán és Mariann tartogatott meglepetéseket.

A legkisebbeket ugrálóvárral és arcfestéssel várták a szervezők. Emellett a vásárosok is alaposan fel voltak pakolva portékával, játékokkal, kürtőskaláccsal. Voltak, akik egyenesen az Amerikai Egyesült Államokból hazaköltözve vettek részt a rendezvényen.

„Én hosszú éveken keresztül egy másik földrészen éltem, nem olyan túl régen végleg hazaköltöztem, és Ózdon vettem egy nosztalgia lakást, mert a honvágy öregségemre hazahúz, és eljöttem egy rendezvényre, aminek az egyik legjobb barátnőm a megálmodója, Heltovicsné Jolika. Ő az egyik nagyon régen szívemhez nőtt barátnőm. És nagyon szíven érintett engem ez a Bolyoki Vigadalom nevű rendezvény. Nekem mást jelent Ózd és az itteni emberek, mivel nagyon sokáig távol éltem” - fogalmazott Dobos Ildikó.

Az est sztárvendége Bereczki Zoltán EMeRTon-díjas magyar színész, énekes, zenei producer volt, aki színvonalas műsorral szórakoztatta a közönséget. Főleg az esti produkciók vonzották a lakosságot. A szervezők most is változatos és tartalmas programokat igyekeztek összeállítani.

„A szervezők, a kemény mag úgymond, nyolcan vagyunk, akikre lehet számítani. Időközben cserélődés is volt természetesen, és volt aki eltávozott közülünk sajnos. És nagyon sok az önkéntes, ebből látszik az, hogy mennyire szükség van rá, igénylik. Már tavasszal érdeklődnek, és önként, kérés nélkül odateszik, hogy tudok valamiben segíteni? Érdeklődünk, hogy ki legyen a sztárvendég, kit szeretnétek, kik lépjenek föl” - nyilatkozta Heltovics Miklósné, főszervező.

A kora szeptemberi időjárás kedvezett a résztvevőknek. Idén is nagy sikert aratott a rendezvény, amelyre megközelítőleg 1300 ember látogatott ki. Az esemény megálmodói jövőre is szeretnék folytatni a hagyományt.

 

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Sokan kilátogattak az Adventi ForgatagraEbben az évben immár kilencedik alkalommal rendezték meg az Adventi Forgatagot....

Az ÓMÉK intézményeivel ismerkedtek meg az Újváros Téri Általános Iskola diákjaiAz ÓMÉK működésébe nyerhettek betekintést által&aacut...

A múzeum szakemberei által szervezett kultúrtúrán vett részt az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Technikum egyik végzős osztályaTúráztak és a városról tanultak az Ózdi Szakképz&ea...

Újra fergeteges hangulatot teremtett Ózdon a Házhoz megy a Zenede csapataA Civil Házban tartott előadást a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum ...

Ózdon is megemlékeznek az apró hősökről a Koraszülöttek Világnapja alkalmábólIdén is csatlakozott Ózd a Koraszülöttek Világnapjához. Ennek ...

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő volt az Ózdi Szabadegyetem vendégeNógrádi György biztonságpolitikai szakértőt hallhatta a köz&ou...

90 éves évfordulójukat ünnepelték az Ózdi Természetbarátok Körének tagjai90 éves évfordulójukat ünnepelték az Ózdi Természetba...

Betekintés a LégÓzdba, lovaglás, katonai bemutató – Széles volt a kínálat az ÓTSZEGYII őszi táborábanNegyven diák tölthette hasznosan szabadidejét az ÓTSZEGYII őszi táb...

Nyitva maradnak a kulturális és sportlétesítmények városunkbanAz energiaárak csökkenésének és az önkormányzati kö...

A vad- és az erdőgazdálkodásról tartottak előadástVillanások címmel, az ÓMÉK-Ózdi Muzeális Gyűjtemény...