Telt házas gyermekszínházi előadás az ÓMÉK-Olvasó Színháztermében

Telt házas előadást tartott az ÓMÉK-Olvasó Színháztermében a budapesti Pódium Színház. A Dr. Bubó rendel című zenés mesejátékot tekinthették meg a gyermekek

536_0_300x200xcrop.jpg

 

Telt házas előadást tartott az ÓMÉK-Olvasó Színháztermében a budapesti Pódium Színház. A Dr. Bubó rendel című zenés mesejátékot tekinthették meg a gyermekek.

Hangos gyermekkacaj töltötte meg az ÓMÉK-Olvasó Színháztermét ma délelőtt. A budapesti Pódium Színház egy kedves, a felnőttek szívéhez is közel álló rajzfilm ihlette zenés mesejátékot hozott el városunkba. Ismert szereplőkkel, vicces történetmeséléssel a környezet megóvására és az egészséges életmód fontosságára is felhívja a kicsik figyelmét. Emellett a cselekmény egyik központi motívuma a szerelem volt, az erdő állatai szerelmi lázban égve keresték fel a bölcs bagoly doktort. A társulat már korábban is nagy sikert aratott az ózdi gyerekek körében, így szívesen jöttek el ismét egy új darabbal.

„Ózd nekem mindig is egy olyan hely, ahova én mindig nagyon nagyon nagy szívvel jövök. Szeretem az itteni embereket, csodálatos ez a hely ahol játszhatunk. Ez egy nagy színházterem, rengeteg nézővel, és ez az igazi színház, amikor az ember bejön, és erkély van, színpad van, piros függöny van. Úgyhogy nekünk ez mindig egy csodálatos dolog, hogy itt játszhatunk” - mondta Bednai Natália, a Pódium Színház igazgatója.

Az előadásba több alkalommal is bevonták a gyerekeket, hol éneklésre, hol egy kis testmozgásra invitálva őket. A mulatságos eseményeket hangos nevetéssel és tapssal jutalmazták. A közönség sorai között leginkább kisiskolás diákok és óvodás korú apróságok ültek, akik szívesen kapcsolódtak be a játékba.

„Az Újváros Téri Tagóvodából jöttünk, és körülbelül 80 gyereket hoztunk két csoportba. Minden évben nagyon nagyon várják a színházi előadásokat, ez óriási élmény nekik. Egyrészt azért, mert irodalmi élményt kapnak, másrészt pedig egy kicsit a színházi viselkedéskultúrát is megtanulják” - emelte ki Wéber Zsóka, az Ózdi Városi Óvodák Újváros Téri Tagóvodájának óvodapedagógusa.

Az utolsó felcsendülő dal közben a gyerekek jókedvűen táncoltak, majd hangos éljenzéssel és tapssal jutalmazták meg a társulatot. Az apróságok boldogan emlékeztek vissza a számukra mókás részekre.

„A maci, mert az nagyon vicces volt” - nyilatkozta Vasas Anna.

A történet természetesen happy enddel végződött, mindenki kigyógyult a szerelmi lázból, a barátság és a szeretet viszont megmaradt a bájos szereplők között. A gyerekek vidáman, élményekkel gazdagodva hagyták el az épületet.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Sokan kilátogattak az Adventi ForgatagraEbben az évben immár kilencedik alkalommal rendezték meg az Adventi Forgatagot....

Az ÓMÉK intézményeivel ismerkedtek meg az Újváros Téri Általános Iskola diákjaiAz ÓMÉK működésébe nyerhettek betekintést által&aacut...

A múzeum szakemberei által szervezett kultúrtúrán vett részt az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Technikum egyik végzős osztályaTúráztak és a városról tanultak az Ózdi Szakképz&ea...

Újra fergeteges hangulatot teremtett Ózdon a Házhoz megy a Zenede csapataA Civil Házban tartott előadást a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum ...

Ózdon is megemlékeznek az apró hősökről a Koraszülöttek Világnapja alkalmábólIdén is csatlakozott Ózd a Koraszülöttek Világnapjához. Ennek ...

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő volt az Ózdi Szabadegyetem vendégeNógrádi György biztonságpolitikai szakértőt hallhatta a köz&ou...

90 éves évfordulójukat ünnepelték az Ózdi Természetbarátok Körének tagjai90 éves évfordulójukat ünnepelték az Ózdi Természetba...

Betekintés a LégÓzdba, lovaglás, katonai bemutató – Széles volt a kínálat az ÓTSZEGYII őszi táborábanNegyven diák tölthette hasznosan szabadidejét az ÓTSZEGYII őszi táb...

Nyitva maradnak a kulturális és sportlétesítmények városunkbanAz energiaárak csökkenésének és az önkormányzati kö...

A vad- és az erdőgazdálkodásról tartottak előadástVillanások címmel, az ÓMÉK-Ózdi Muzeális Gyűjtemény...