Sokan kilátogattak az Adventi Forgatagra

Ebben az évben immár kilencedik alkalommal rendezték meg az Adventi Forgatagot.
Idén rekordszámú árus települt ki a Városház térre. A Mikulás érkezése egyedülálló volt.

562_0_300x200xcrop.jpg

Hemzsegtek a Mikulások advent első vasárnapján a Városház téren. A Gömöri Motoros Közösség tagjain kívül az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület futói is piros ruhában vonultak a térre, majd elindultak a város központjában egy kisebb és egy nagyobb távot megtenni.

Rajtuk kívül folyamatosan érkeztek a forgatagra látogatók, akik a vasárnap délutánt együtt töltötték el. Volt, ahol személyre szabott ajándékokat is lehetett vásárolni. Baráti közösségek, családok és munkahelyi csoportok tagjai nézelődtek a vásáron. A sátrak alatt bőven volt látnivaló, hiszen a környékbeli termelők kézműves portékái sorakoztak az asztalokon.

„Mindig igyekszünk évről-évre valami újat mutatni, úgyhogy idén most a sláger a szaloncukor és a karácsonyfadísz” - mondta Fodorné Buth Petra, népi ékszerkészítő.

„Ez nagyon nagy lehetőség, hogy megmutassák magukat. Én nagyon vártam a lehetőséget, mert az elmúlt pár évben a világjárvány miatt nem volt lehetőség. Én a saját kis hobbimat hoztam ide, nem nagy árukészlettel vagyok, nálam ez nem egy rendszer. Kijöttem, hogy megmutassam, hogy ilyen karácsony is lehet, ilyen másfajta, ilyen nosztalgikus stílusú” - fogalmazott Buri Zsóka, kézműves.

Ebben az évben óriási volt az érdeklődés. A tér pillanatok alatt megtelt, a színpadon egymást váltották a vidám produkciók. Az Ózdi Városi Óvodák Petőfi Úti Tagóvodájának apróságai kezdték meg műsorukkal a kulturális programot, majd a Bolyky Tamás Általános Iskola fellépését követően a Szarkaláb Néptánccsoport lépett a színpadra. A Gyöngyvirág Néptánc Egyesület fiatal táncosait követően az Ózdi Városi Vegyeskar adventi csokrát hallhatta a közönség, akik között rengeteg kisgyermek folyamatosan azt figyelte, hogy mikor és honnan érkezik meg a várva várt Mikulás.

„Szerintem biciklivel fog érkezni vagy szánnal, és vagy babkarót fog hozni, vagy pedig ajándékot” - nyilatkozta Szaniszló Hunor.

Nagyon sok elmélet született a Mikulás érkezésére, de azt senki nem gondolta, hogy idén a magasból száll le a Városház térre. Több mint 20 méterről ereszkedett alá, majd a fotelben foglalt helyet. Libasorban érkeztek hozzá a kicsik és nagyobbak is. Édességet kapott minden gyerek, de egy közös fotót is készítettek a Mikulással.

Twitter
Vissza