Óriási érdeklődés övezte a Magyar Kultúra Napját az ÓMÉK-Olvasóban

Színes programokkal ünnepelték a Magyar Kultúra Napját az Olvasóban. „A Művelődésért” kitüntető díjakat idén dr. Alabán Péter történész és az Ózdi Városüzemeltető Intézmény nyerte el.

Minden évben január 22-én ünnepeljük a Himnusz születését, amelynek dallamai tegnap délután is felcsendültek az ÓMÉK-Olvasó Színházteremében. Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos beszédében azokra a pillanatokra is visszaemlékezett, amelyeket ezeken a falakon belül élhetett meg és oly meghatározóvá vált számára.

„Idén ünnepli a 100 éves évfordulóját ez az épület, amely talán ha a gyermekkoromba visszatekintek, akkor a legszebb emlékeim egyikeit idézi, hiszen sok-sok napot töltöttük itt. Ide jártunk be mindazt megtalálni, ami a gyermek nyíló értelmét, a kultúra iránti igényét kielégíti. Tudtunk táncolni, énekelni, koncertet hallgatni, színházat nézni, moziba ellátogatni, romantikus randevúkra eljönni hiszen mindennek otthont adott ez az épület” - emlékezett vissza Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezetője hangsúlyozta, a kultúra és a hagyomány továbbadásának és erősítésének fontosságát.

„Ezen az emléknapon itt Ózdon is alkalmat adnak az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének. Felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat, a jelenünket idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Törekvés ez arra, hogy a Magyar Kultúra Napja ünnep legyen mindannyiuk számára” - fogalmazott Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezetője.

A rendezvény legkiemelkedőbb pillanatai voltak, amikor átadták „A Művelődésért” kitüntető díjakat. 2024-ben Kulturális aktivitás kategóriában dr. Alabán Péter történész, kutatótanár részesült elismerésben. Ózd város kulturális, valamint történeti és oktatási életében végzett kimagasló munkássága eredményeként vehette át Demes Ferenc László, A Mag című kisplasztikáját.

„Hálás szívvel mondok így köszönetet, természetesen a szüleimnek, barátoknak, ismerősöknek, és mindazoknak, akik már először 2019-ben felterjesztettek erre az elismerésre. A három terület közül az egyik legfontosabb az a társadalomtudományok, és az abból építkező társadalomtörténet, és még lejjebb ásva a munkástörténetek. Az elmúlt években mind hazai, mind nemzetközi színtéren Ózdot egy olyan kutatás és módszertani kutatássá tettük, amelynek a hitelességét a nemzetközi tudományban is elismerik” - mondta dr. Alabán Péter történész, kutatótanár.

Kultúrapártolás és mecenatúra kategóriában a díjat az Ózdi Városüzemeltető Intézmény kapta. A város kulturális rendezvényein tanúsított technikai segítségnyújtásáért, és önzetlen támogatásáért vette át az intézmény nevében a kisplasztikát Molnár Gábor igazgató. Janiczak Dávid, Ózd város polgármestere szavaival rávilágított arra, hogy amikor a múltunkat ápoljuk, valójában jelenünk és a jövőnk érdekében dolgozunk. Ezen gondolatok tükrében méltatta a díjazottakat.

„Kultúrát nem lehet örökölni, az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának. Kodály Zoltánnál találóbban nem is fogalmazhatnánk meg azt, amit az ózdi kultúra, az ózdi művelődés immáron 100 éves szentélyében érzek minden alkalommal amikor belépek ide. Ezen a szép napon azonban azokra is gondolunk, akik újra meg újra segítenek abban, hogy az a bizonyos elpárolgás ne történjen meg” - emelte ki Janiczak Dávid, polgármester.

Az ünnepélyes pillanatokat a Magyar Állami Népi Együttes előadása zárta. A Nagyvárosi Vándorok című alkotás olyan színházi élményt nyújtott, a zenei koncerttel, a tánccal, valamint a fényjátékkal és vizuális elemek váltakozásával, hogy utazásra invitálta a nézőket a tánc- és népzene jelenébe, valamint múltjába. A rendezvénysorozatnak nagy sikere volt, óriási érdeklődés övezte a Magyar Kutúra Napját városunkban.

Twitter
Vissza
 

Hírek

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...