Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-Olvasóban

Megtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-Olvasóban. Az esemény népszerűsége töretlen, most is telt házas volt a program.

Az Erica C. Dance School & Company ózdi tagintézménye már évek óta működik az Olvasóban. Az órákon elsősorban hip-hop táncképzés folyik, de az érdeklődők számos egyéb táncstílust is kipróbálhatnak, mint például jumping, funky, street jazz. A tánciskolában kezdő, haladó és company csoportokban tanulhatnak a gyerekek és felnőttek. A nyílt nap egyik fő célja, hogy ráirányítsák a figyelmet az utánpótlás nevelésre.

„Egészen pontosan ez volt a huszonötödik nyílt napunk. 2023 szeptemberében kezdtük meg a huszonötödik tanévünket és a tánciskola apraja-nagyja, a kezdőktől a versenycsoportokig, a kicsiktől a nagyokig bemutatta most a tánctudását. Sőt, mint ahogy az egri rendezvényekre az ózdi vendégcsoportokat, így az ózdi rendezvényre elhoztuk az egri versenycsoportjainkat is, úgyhogy igen szép számmal voltak jelen ezen a jeles napon az ECDS táncosok” - nyilatkozta Zsámbokiné Vadas Szilvia, az Erica C. Dance School & Company művészeti vezetője.

A rendezvényt Zsámbokiné Vadas Szilvia, az Erica C. Dance School & Company művészeti vezetője nyitotta meg. A rövid köszöntő után a növendékek vették birtokba a színpadot. A délután során számos koreográfiát bemutattak, és ezúttal is óriási lelkesedéssel és izgalommal vetették bele magukat a táncolásba az iskola diákjai. A fellépésre most is nagyon készültek.

„Begyakoroltuk és szerintem most a fellépésen jól ment. Többet is táncoltunk, négyet-ötöt is, a tánchetesek ötöt. Én nagyon jól éreztem magam” - mondta Bárdos Panka, az Erica C. Dance School & Company táncosa.

A rendezvényen tömött sorokban ültek a családtagok, ismerősök és az érdeklődők. Ismét telt házas volt a program. A közönség több versenykoreográfiát is láthatott a finálé előtt. Az est egy Megamix-szel zárult, ahol kicsik és nagyok egy összehangolt produkcióban mutathatták be tánctudásukat a nagyérdeműnek.

Twitter
Vissza