Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatóján

Hosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Színház Abigél című előadását. A nagy érdeklődésre való tekintettel két alkalommal is műsorra tűzték a darabot.

Több hónapos szövegtanulás, estékbe nyúló olvasó, visszaolvasó, elemző és színpadi próbák előzték meg az Abigél című musical premierjét, melyet az ÓMÉK-Olvasó Színháztermében láthatott a közönség. A jegyek pár óra alatt elkeltek, olyan érdeklődés volt az előadás iránt, így két alkalommal is műsorra tűzték a darabot, melyben negyvenhárom szereplő mutatta be, hogyan élnek a bentlakásos kálvinista Matula Leánynevelő Intézet szigorú szabályai szerint.

„A szívem azt diktálja, hogy csillagos ötös, az eszem viszont azt, hogy egy kicsivel kevesebb az értékelésem. De nagyon nagyon örülök, hogy a nézők így fogadták és tetszett az embereknek, úgyhogy bízom benne, hogy a holnap előadás is ilyen színvonalon lesz” - nyilatkozta Béri László, az ÓMI Zenés Színház rendezője.

A rendező szerint az egyik legnehezebb feladat kivitelezése az úgynevezett színváltás volt, amelyek egymás után következtek. Az előadás legnagyobb pozitív tanulsága az összetartozás volt, mely az egymás iránti tisztelet és szeretet példáját jellemezte.

„A legcsodálatosabb érzés, amikor több órányi munka után azt látod az embereken, hogy tetszett nekik, amit csináltál és megbecsülik a te munkádat, csak tapssal. Nekem az minddig megmelengeti a szívemet. Ilyenkor mindig el is érzékenyülök egy kicsit fent a színpadon, mert olyan jó érzés csinálni ezt az egészet, főleg úgy, hogy én úgy láttam,hogy mindekinek a szíve-lelke benne volt” - fogalmazott Rási Zorka, az ÓMI Zenés Színház tagja.

„Itt a kihívást az adta gyakorlatilag, amikor tizenhat lánynak minden egyszerre kell csinálni. Ez nyilván egyrészt borzasztóan aranyos dolog, másrészt viszont tizenhat nőt össze kellett fogni. Ehhez rengeteg munka kellett az ő részükről is, és nyilván a szólisták részéről is, akik mindent megtettek érte, hogy minden egyéb dal, ami az övéken kívül van, az is szépen szóljon” - emelte ki dr. Danyi Richárd, az ÓMI Zenés Színház zenei rendezője.

Tóth Kristóf Tibor nézőként foglalt helyet a sorok között, aki szerint kortól független a darab lényegét meglátni. Minden korosztálynak ajánlja az előadást.

„Valamilyen szinten picikét le vagyok sokkolva. Ilyen volumenű előadást még szerintem nem láthattunk az Olvasóban. Nem sok előadást láttam még, mert fiatal vagyok hozzá, de ez lehengerlő volt, lehengerlő az egész” - fogalmazott Tóth Kristóf Tibor.

A musical új aspektusból közelített a szívet melengető, síros-nevetős történethez. Az egész Gina, a tizenéves gimnazista lány egy drámai pillanatban történő visszaemlékezése, amelyben életének egy meghatározó korszakát éli meg. Az Abigél című musical első bemutatója telt ház előtt aratott osztatlan sikert.

Twitter
Vissza
 

Hírek

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...