Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-Olvasóban

Előadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a Házasság Hetén, Viták és megoldások címmel. A házasságban előforduló problémákról beszélt a szakember.

Megtelt az ÓMÉK-Olvasó Mizerák István terme, ahol Viták és megoldások címmel tartott előadást Dányi Zoltán pár- és családterapeuta. A Házasság Hetéhez illeszkedve hívták meg a szervezők a szakembert. A programsorozat rendezvényén többek között arra keresték a választ, hogy hogyan lehet kiegyensúlyozott házasságban élni.

„Minden évben csatlakozunk az Ózdon lévő egyházakkal közösen a Házasság Hete című rendezvényhez, amelynek az „Állandó megújulásban” az idei év mottója. Ehhez próbálunk mi is igazodni, hogy olyan előadókat és programokat találunk ki, amik kötődnek a házassághoz és annak tematikájához, de egy pici megújulást is hoznak. Erre egy nagyon jó példa a mai előadónk Dányi Zoltán, aki mondhatni, hogy szívesen és rendszeresen jár Ózdra. Bár nagyon régen láttuk, így örültünk az újbóli találkozásnak, és nagyon szeretik az érdeklődők is” - nyilatkozta Fábián-Dobos Eszter, az ÓMÉK művelődési ágazatvezetője.

A párok kapcsolatát egy különleges megvilágításból vizsgálta a szakember. Előadásának középpontjában a hosszú házasság megtartása, a konfliktushelyzetek megoldása állt, de a gyermekvállalás előtt álló párokat is számos tanáccsal látta el a pár- és családterapeuta.

„Hogyan kell konfliktusos helyzeteket megoldani, hogyan kell egymással beszélni, és hogyan kell önmagunkat fejleszteni abba az irányba, hogy az önbecsülésünk a helyén legyen, hogy egy gyakorlatilag az együttműködésünkből egy tartalmas párkapcsolat szülessen. Amiben megvannak azok a fajta dinamikák, melyek éltetnek minket, akár az együtt töltött időt jól el tudjuk tölteni, akár az élet területét jól át tudjuk beszélni. A szülőkkel milyen kapcsolatot ápoljunk és azt hogyan oldjuk meg. Mik a céljaink, mi az én célom, azt hogyan tudjuk egyeztetni. Hogyan tudjuk a nevelés kérdését összerakni, és a gyermek vállalását?” - ezekről kérdésekről beszélt Dányi Zoltán, pár- és családterapeuta.

Azokról a kérdésekről is beszélt, amelyek a leginkább foglalkoztatnak bennünket. Hogyan lehet egy párkapcsolatot a lehető legjobban megélni? Az előadó egyszerű szavakkal, bonyolult összefüggésekre világított rá annak érdekében, hogy minél érthetőbb és átélhetőbb legyen mondanivalója.

„Fontosnak tartom, hogy a párkapcsolatban konfliktusok előfordulnak és ezeket próbáljuk javítani, minimalizálni. Ezáltal jobb legyen a párkapcsolat” - mondta Csaba Attila.

A Házasság Hete alkalmából az ÓMÉK-Olvasó esküvői fotópályázatot hirdetett, mely képekre február 19-én, délelőtt 10 óráig lehet szavazni. A fotókat az ÓMÉK-Olvasó Facebook oldalán nézhetik meg.

Twitter
Vissza