„Út a sikerhez” – Motivációs előadást szerveztek az Ózdi Szabadegyetem programsorozat keretében

Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország cég alapítója és Keserű Balázs, az Álommeló című műsor első szériájának győztese voltak az Ózdi Szabadegyetem vendégei.

Ismét több száz ember gyűlt össze az ÓMÉK-Olvasó Színháztermében. Az Ózdi Szabadegyetem programjára érkeztek. A hagyományokhoz hűen Dancsok Tamás főszervező nyitotta meg az eseményt, aki köszöntötte a résztvevőket. Út a sikerhez címmel Balogh Levente és Keserű Balázs tartott motivációs előadást a nagyérdeműnek.

„Megmondom őszintén Leventét körülbelül hat vagy hét éve ismerem és mindig is kapcsolatban álltunk. Amikor gondolkoztam azon, hogy milyen előadóval lehetne megtölteni a termet, amire talán a fiatalok is bejönnek, akkor pont beugrott a Levi. Mivel a személyi asszisztense egy ózdi hölgy, Lőw Daniella ezért felvettük a kapcsolatot, rábólintottak, leegyeztettük az időpontot, és hál' istennek közel ötszáz ember itt van most az Olvasóban” - mondta Dancsok Tamás, főszervező.

Balogh Levente neve ismerősen csenghet, hiszen ő a Szentkirályi Magyarország alapítója, illetve befektetőként szerepel a Cápák között műsorban is. Az országszerte ismert mentor beszélt szakmai életútjáról és vállalkozásfejlesztésről is.

„A vállalkozó típusú fiatalok, emberek azok jól teljesítenek tanulmányaikban, de nem kiválóak azért, mert mással is foglalkoznak. Az élet más területeire is kíváncsiak és ezért lesznek térlátásúak. A menedzserek meg ezért gondolkoznak síkban, de sokkal precízebben meg pontosabban végre tudják hajtani a feladatot. Ezért mondom, hogy szimbiózisban élnek, mert én ilyen menedzserek nélkül sehova nem értem volna. Ők meg ilyen vállalkozók nélkül, mint én, tehát szükségünk van egymásra” - emelte ki Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország cégtulajdonosa, befektető.

Keserű Balázs elindult és meg is nyerte az Álommeló című műsor első szériáját, így volt alkalma együtt dolgozni Leventével. Első kézből tanulhatta meg a vállalkozásépítés csínját-bínját. Az orvosi egyetemet nem fejezte be, szakot váltott és élelmiszermérnök lett belőle.

„A nagypapám mérnök volt és ő mutatta ezt az utat, de nem gondoltam, hogy képes vagyok rá és akkor itt jön a kishitűség az ember életében, hogy ha kitűzi a célt, azt el tudja érni. Én nem tűztem ki, én úgy voltam, hogy jó lesz nekem az élelmiszermérnöki is az orvosi után. Viszont elkezdett érdekelni ez a szakma. Elkezdtem beleásni magam, jelentkeztem duális képzésre, mert úgy gondoltam, hogy - amit Levente is mondott - ha nem látjuk mellette a szakmát, akkor gyakorlatilag sokkal később jövünk rá, hogy mi is az értelme annak, amit tanulunk” - fogalmazott Keserű Balázs, operatív vezető, az Álommeló című műsor első szériájának nyertese.

Az ifjú menedzser kiemelte a tanulás és a szakmai alázat fontosságát. Az előadással saját példájukon keresztül elsősorban a fiatalokat szeretnék motiválni. Arra szeretnének rávilágítani, hogy megfelelő iránymutatással, kemény munkával és szorgalommal milyen sikereket érhetnek el.

Twitter
Vissza