1943. január 12-e a magyar hadtörténelem egyik legsúlyosabb tragédiájához kötődik: ekkor indult meg a szovjet erők támadása a Don-kanyarban, amely a második magyar hadsereg hatalmas veszteségeit okozta. Városunkban idén is megemlékezést tartottak az I. és II. világháborúban elesett katonák emlékére. A programot megelőzően a Gyári temetőben gyűltek össze a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület tagjai, a JAG kadétjai, valamint a Magyar Tartalékosok Szövetségének képviselői, hogy közösen róják le kegyeletüket. Mécseseket gyújtottak a hősi halottak tiszteletére. Ezt követően gyalogos emlékmenettel vonultak végig a városon, egészen a szentsimoni templomkertig.

A településrész templomában négy órakor kezdődött meg a már hagyománnyá vált megemlékezés. Az ünnepi szent liturgiát Szőke Gábor római katolikus plébános celebrálta.

„A hála angyala mindig előrébb visz bennünket az életutunkon. Hát ezért vagyunk itt évről évre hálát adni, hogy minden évben egy lépéssel közelebb kerüljünk a teljességhez, a még teljesebb önmagunkhoz, tanulva tőlük egy mustármagnyit, egy búzamagnyit. A Himnusz eléneklését követően folytassuk az emlékezésünket, a hálaadásunkat az emlékműnél. Az Úr legyen veletek” – fogalmazott Szőke Gábor, római katolikus plébános.

A szertartást követően a résztvevők a templom kertjében gyűltek össze. A harangszó után a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület és a Magyar Tartalékosok Szövetsége tagjainak, illetve a József Attila Gimnázium és Kollégium kadétjainak bevonulásával kezdődött a megemlékezés.

Janiczak Dávid polgármester beszédében a háború embert próbáló következményeit idézte fel, különösen azokat a családi tragédiákat, amelyeket a Don-kanyarban harcoló katonák távolléte és elvesztése okozott.

„Soha többé nem láthatják a szeretteiket. Nem fogják tudni, hogy a gyermekükből mi lesz, ha felnő. Hogy nő fel apa nélkül? Lesz-e valaki, aki majd vigyáz rá? Egyáltalán meg fogják-e tudni a halálhírét? Egyáltalán megtalálják-e? Megmarad-e az emléke? És vágyott az otthon melegére. Biztos, hogy eszébe jutott a kályhának a tüze. Biztos, hogy eszébe jutott egy finom meleg ebéd vagy vacsora, ami itthon várhatta volna. De nem tudott itthon lenni, mert idegen hatalmi érdekek elszólították” – mondta beszédében Janiczak Dávid, polgármester.

A megemlékezésen Boros Géza, az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója is közreműködött. Elhangoztak a Kimegyek a doberdói harctérre és a Fiumei kikötőben című katonadalok. Kellóné Mezőtúri Márta, a terület képviselője is megosztotta gondolatait.

„Minden évben eljövünk és emlékezünk. Emlékezzünk azokra az emberekre, akiknek erre a hideg kőre a nevük fel van vésve. Azt hiszem, hogy a mai világban, amikor polgármester úr is mondta, Damoklész kardja függ a fejünk fölött, és nem győzzük minden este hallgatni, hogy háború lesz, itt van háború, ott van háború, és hogy mi történik a nagyvilágban. Én azt hiszem, hogy ez nagyon szomorú, és mi kis emberek ugyan mit tudunk tenni ez ellen? Mit tudunk tenni, mikor odafönt elsakkozzák a meleg szobában, hogy milyen lépéseket fognak megtenni egymás ellen” – fogalmazott Kellóné Mezőtúri Márta, területi képviselő.

A megemlékezés végén a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület huszárjainak közreműködésével többen is elhelyezték a koszorúkat a világháborús hősök tiszteletére állított emlékműnél. Végül az ünnepség Szózattal és Székely Himnusszal zárult.

Forrás: ozd.hu