Több intézmény is csatlakozott az Európai Autómentes Naphoz. A rendezvény célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a közlekedés tudatos megválasztására. Ennek okán ma többek között az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai és oktatási intézmények is kivették a részüket a környezettudatosságból.

Idén is sokan csatlakoztak ahhoz a szemétszedési akcióhoz, amely Dancsok Tamás nevéhez köthető. Többek között az Ifjúsági Parkot és a Petőfi tér környékét varázsolták szebbé a résztvevők. A mostani megmozdulásnak a korábbiakhoz hasonlóan két célja volt. Egyrészt a környék hulladékmentesítése, másrészt a figyelem felhívása a problémára.

A XII. Ózdi Ipari Örökségvédelmi Konferenciát ez alkalommal az ÓMÉK-Olvasóban rendezték, ahol szakmai előadások hangzottak el a kohászat múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatban. A program délelőtt tíz órakor kezdődött, melyet Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és Farkas Péter Barnabás, Ózd város alpolgármestere nyitott meg. Szó esett többek között az ózdi kohászatról és az ózdi acélművek legújabb fejlesztéséről is.

Megnyílt a Mád ecsetvégen nevet viselő kiállítás péntek délután az Olvasóban. A Kisgalériában helyet kapott alkotások az Ózdi Képzőművészeti Egyesület 2020. évi Örökségvédelmi Festőtáborában készültek. A vírus miatt elmaradt bemutatót most végre sikerült megtartaniuk. A festmények egy része Budapesten, másik részük pedig Ózdon kapott helyet. Az alkotók örültek, hogy egy év után végre egymás mellett láthatták viszont műveiket.

Rékasi Károly színművész tartott prózai előadást Szerelmem, Erdély címmel az Olvasó Adorján Lajos termében tegnap este. A művész Wass Albert életének emigrációban töltött szakaszát mutatta be, az író vívódásait három szerelmének írt levelén keresztül. A műsort háttérvetítés és zenei aláfestés is színesítette.

Újra megtartották a Bolyoki Vigadalmat szombaton. A változatos programokkal tarkított szabadidős eseményt immár 21. alkalommal szervezték meg városunkban. Ezúttal azonban új helyszínre, a Bíben-völgy Szabadidőparkba várták az érdeklődőket, akik a színpadi produkciókon kívül számos egyéb szórakozási lehetőségből válogathattak. Az este sztárfellépője Pál Dénes volt. Az egész napos esemény részeként dr. Mészáros Miklós tiszteletére emléktáblát avattak.

Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezető-főszerkesztője volt a meghívott vendége az Ózdi Szívbetegek Egyesülete által rendezett összejövetelnek. Az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. vezetője a június 1-jétől új néven működő céggel kapcsolatban tájékoztatta a megjelenteket. A Civil Házban tartott esemény párbeszéd formájában zajlott. Így a témával kapcsolatban a klubtagoknak is lehetőségük volt kérdéseket megfogalmazni, és javaslatokat tenni.
