[Helyi] dscf7009.jpg [Helyi] dscf7014.jpg

ÓZD VÁROSI FÚVÓSZENEKAR ÉS ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET

Elnök: Kovács Imre

 

Ózdon nagy hagyományai vannak a zenei nevelésnek, a közös zenélésnek. A vasgyárat működtető Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság vezetése már a XIX. század végén, 1895-ben megalakította a Gyári Fúvószenekart. Megszervezőjének, karmesterének a fővárosi Orfeum karmesterélt Schuch Ferencet kérte fel, aki nagy lelkesedéssel látott hozzá a fúvószenekar, majd nem sokkal később a szimfonikus zenekar szervezéséhez. Ezzel párhuzamosan megszervezte a zenészképzést is a településen.

A zenekar alapítás jó példát mutatott, és  Ózd környékén, az iparvidéken sorra alakultak meg a bányászzenekarok, tűzoltózenekarok. Volt olyan időszak is, amikor a járásban 10 együttes is muzsikált.

Schuch Ferenc 1936-ig vezette a zenekart, mely ez idő alatt országos hírnévre tett szert. A zenekar karmestere zeneszerzőként sem ismeretlen – ő írta a temetési szertartásokon mai napig felhangzó fúvószenekari búcsúzenék egy részét, szám szerint négyet.

Nyugdíjba vonulása után tanítványa, Parizek Ferenc vette át a gyárizenekar vezetését. Őt Dóbisz István majd Gazsik József követte.

1958-ban az Ózd melletti Hódoscsépány községben megalakult az Önkéntes Tűzoltózenekar Vozák Lajos vezetésével – ez az együttes volt a mai zenekar másik jogelődje.

1967-ben vette át az ózdi együttes vezetését Gazsik György, akinek irányításával országos hírnévre tett szert az Ózdi Gyári Fúvószenekar. Arany minősítést érdemeltek ki, rendszeres fellépői voltak az országos versenyeknek, fesztiváloknak. Több alkalommal mutatkoztak be az akkori Csehszlovákiában és Német Demokratikus Köztársaságban.

Az Ózdi Kohászati Üzemek felszámolásával a gyári fúvószenekar működése is veszélybe került. 1996-ban az ÓKÜ szanálásával a zenekar is beszüntette a működését.Azévtized közepén Ózd város vezetése nyújtott segítséget a további működéshez.

2000. áprilisában az ózdi gyári és a hódoscsépányi tűzoltózenekar egyesült, s új szervezeti keretek között, immár Ózd Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Fúvószenekara néven folytatta a közös munkát.

Az együttes jelenlegi karmestere Szabó Sándor 2008-ben vette át a zenekar vezetését.

2011 nyarán a lengyelországi Rybnik városában a „XX. Arany Líra Nemzetközi Fúvószenei Fesztiválon” képviselte a zenekar Magyarországot és Ózd városát.

Ugyancsak 2011-ben a „Megyénk Kultúrájáért” címet nyerte el az együttes a BAZ Megyei Önkormányzattól az eredményes művészeti tevékenységért.

2013. szeptember 14-én Budapesten a Szent István Bazilika előtti téren lebonyolított, Magyarország valamennyi megyéjének értékeit felvonultató „Magyar Értékek” című rendezvényen képviselte az együttes  Borsod – Abaúj Zemplén megyét.

2013. november 9-én a BM. Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Központi Tűzoltó Fúvószenekara, az erdélyi Csíkszentsimon, az Észak – Rajna Wesztfáliai Selm városából érkező fúvós küldöttség, a Szolnoki Helyőrségi Katonazenekar zenészei közreműködésével a Hódoscsépányi Önkéntes  Tűzoltózenekar megalakulásának  55 éves jubileumi koncertjét tartotta az együttes – nagy közönségsikerrel.

2015. június 26-án a 120 éves ózdi fúvószenét ünnepelték egy szabadtéri koncerttel.

2018. nyarán az ózdi együttes elképzelései alapján, ezeket a gondolatokat továbbfejlesztve létrejött az I. Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltózenekari Fesztivál. Június 1-3. között a Lakiteleki Népfőiskola volt a rendezvény központja, de Kecskeméten és a Tisza-parti szabadtéri színpadokon is szólt a fúvószene. Ezen az ózdi zenészek is nagy sikert arattak.

2020-ban a rendezvényt már Budapesten az Andrássy úton és a Felszabadulás téren rendezik meg – szintén az Ózdi Tűzoltózenekar fellépésével.

A tűzoltózenekar jelenleg is rendszeresen fellép Ózdon és az Ózdi Járás településein. Műsoraikat a fellépés hangulatához és tartalmához igazítva, a rendezvényre szabottan állítják össze.

 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...