Irodalom az Olvasóban

Greta May és Trux Béla tartott felolvasóestet az Olvasó Mizerák István termében. Az írók saját műveiket ismertették meg a közönséggel. A találkozón kihirdették a novella-, vers- és meseíró pályázat nyerteseit is. Felnőtt kategóriában Farkas Nándor munkája bizonyult a legjobbnak, míg a 10 és 14 évesek között Borbély Nóra nyert.

Irodalmi olvasóest

Trux Béla miskolci író Farkas Nándor: Túl az álmok ajtaján című művéből olvasott fel. Felnőtt kategóriában ő lett a vers-, novella- és meseíró pályázat győztese. Harsányiné Kecskés Nikoletta, azaz Greta May Borbély Nóra versét osztotta meg a jelenlévőkkel, ő a 10 és 14 évesek korosztályában bizonyult a legjobbnak. Ez csak az egyik része volt a felolvasóestnek, amely a házasság hete egyik programjaként valósult meg.

„Az irodalom ugyanúgy képvisel egy értéket. A könyveinkben ugyanúgy vannak olyan karakterek, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a család és a házasság mennyire fontos az ember életében, és úgy láttuk, hogy beleillünk ebbe a kezdeményezésbe ezzel” - mondta Greta May, író.

A felolvasóesten a szerzők saját műveik részleteit osztották meg a jelenlévőkkel, mintegy kedvcsinálóként. Greta bűnügyi szerelmes regényekben utazik, nemsokára a polcokon lesz az ötödik könyve. Béla ezzel szemben a történelmi regényeket részesíti előnyben, három kötete már megjelent. Most egy ifjúsági témájú íráson dolgozik. Eljött volna egy harmadik író is, Mason Murray, de sajnos lebetegedett. Ő misztikus thrillereket ír.

„Az én meglátásom az, hogy az ilyenekre tényleg csak azok jönnek el, akiket érdekel. Nem feltétlenül az adott szerző, de van egy olyan olvasóközönség, akik szívesen szeretnek járni. Sajnos külön embereket nem lehet bevonzani” - fogalmazott Trux Béla, író.

A két, teljesen különböző stílusban alkotó író több művét is elhozta az ózdiaknak, akik így betekintést nyerhettek Greta May és Trux Béla világába.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...