Ajándék a nőknek

„Érzelmek síkon és térben” címmel rendeztek nőnapi kiállítást Demes Ferenc László, képző- és iparművész munkáiból az ÓMI Olvasójában. A Kisgalériában bemutatott alkotások tematikáját a művész, nők iránti tisztelete ihlette. A kiállított művek közt festményeket, kisplasztikákat és ékszereket is megtekinthettek az odalátogatók.

Demes Ferenc László kiállítása

Sokan voltak kíváncsiak a már több évtizede alkotó művész munkáira, így a rossz idő ellenére is megteltek a széksorok az Olvasó emeletén. Az esemény Csikai Sándor és Révész Patrícia fuvolajátékával vette kezdetét, mely után Pappné Szalka Magdolna, az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója mondta el köszöntő beszédét. Ebben ismertette Demes Ferenc László alkotói életútjának főbb állomásait, és méltatta munkásságát.

„Minden gyerek egy művész. A kérdés csak az, hogyan maradjon művész, ha már felnőtt. Pablo Picasso tette fel ezt a kérdést. Picasso, mint kiváló művész, tudjuk, megtalálta a kérdésére a választ. Alkotásain keresztül megtapasztalhatjuk ezt. Mi is feltehetnénk a kérdést. Szerintem fel is tesszük, s milyen szerencsések vagyunk, hiszen sem a múltba nem kell visszatérnünk, sem utazgatnunk nem kell. A válaszhoz elég lehet akár az is, ha ismerjük Demes Ferenc László képző- és iparművészt, illetve az ő kiváló alkotásait” - mondta Pappné Szalka Magdolna, az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója.

Az intézményvezető beszédében kiemelte, hogy a kétszeres Nívó-díjas művész tizenöt önálló kiállítással is büszkélkedhet, és alkotásai nemcsak hazánkban, hanem a tengerentúlon is ismertek.

„Nagyon nagy örömmel készültem erre a nőnapi kiállításra. Helyi dolgozónak, Csépányi Rékának volt az ötlete, hogy próbáljunk nőnapra valami ünnepélyeset, valami különlegeset készíteni. És ez pontosan különleges, mert nagyon sokféle, tehát itt végső soron a nőket mutatom meg kovácsolt vasból, fehér márványból, kerámiából, de síkban meg tudom mutatni grafikában, olajfestményben, úgyhogy mindenféle olyan dolgokat megpróbálok mutatni, ami szép. Tehát síkban és térben, ami szép, hiszen a Nőnap alkalmából ez egy csokor lesz tőlem, ami képzőművészeti, nem virágcsokor, de megtalálják a virágokat a munkáimban is. Úgyhogy én inkább az ékszerek csillogásával, a festmények színvilágával, és a szobrok bájával szeretném köszönteni a megjelent hölgyeket, ez a cél” - emelte ki Demes Ferenc László, képző- és iparművész.

Demes Ferenc László azt is elmondta, hogy a most kiállított művek közül a Sisi a kedvence, ami törékenységével és eleganciájával azonnal magára vonja a látogatók figyelmét. De a tárlaton megtekinthetők voltak különleges ízlésről és formavilágról tanúskodó ékszerei is.

„Szeretem a Feri ékszereit, mert annyira megtalálja a stílust, azt a stílust, ami a kövekhez illik. Tehát olyan foglalatot talál a kövekhez, ami a leginkább passzol” - fogalmazott Wéber Zsóka.

A művész nevéhez mindezeken túl számos köztéri szobor megalkotása is kapcsolódik, melyek közül a Bódvarákón található, egy tonnás cseppkőből faragott oltárra a legbüszkébb. Megtudtuk, hogy jelenleg is egy köztéri alkotáson dolgozik, hiszen felkérést kapott egy trianoni emlékmű elkészítésére. Ennek avatása várhatóan május végén lesz Kissikátorban. A most megnyitott tárlatot pedig április 15-éig tekinthetik meg az érdeklődők.

Forrás: www.ozd.hu

További fotók>>

 
Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...