Változatos programok

Változatos csoportfoglalkozások zajlanak az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékparkban. Az egész héten át tartó eseményre a szervezők különféle programokkal készültek. Így például a gyerekek az őslények világába, és az egyiptomi kultúrába is betekinthettek. Ma a középkorral foglalkoztak, de a hét többi napján is érdekes ismeretekkel gyarapíthatják tudásukat.

ózdi múzeum

Kódexekkel, és Mátyás korával kapcsolatos kérdések is elhangzottak azon a totón, amelyekre a gyerekeknek ma délelőtt kellett válaszolniuk. Ez is része annak a programsorozatnak, amelyet az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark munkatársai szerveztek. Az egész héten át tartó eseményen a hat és tizenhárom év közötti tanulók vehetnek részt, akik minden nap más-más témát járnak körül. Így a hét elején az őslények világába kalauzolták el a nebulókat, míg tegnap az egyiptomi kultúrába kaphattak betekintést. A szervezők a mai napon is érdekes programmal készültek.

„A mai nap a középkorral foglalkozunk, ezen belül is Mátyás királlyal, és a reneszánsz időszakkal. Fürdőgolyót fogunk készíteni, gyógynövényekkel, illóolajokkal. Most jelenleg totót oldanak meg a gyerekek, de foglalkoztunk a kovács mesterséggel, a középkori kovácsolással, és fogunk még készíteni fa szeletekre reneszánsz festményeket, illetve üvegablak imitációkat. Azt pedig mandala formában” - mondta Darvayné Vincze Tímea, az Ózdi Muzeális Gyűjtemény múzeumpedagógusa.

Darvayné Vincze Tímea hozzátette, hogy a régészeti tematikus csoportfoglalkozások egy tavalyi pályázathoz kapcsolódnak. A programokat pedig külsős közreműködő is színesítette, aki játékos csapatépítő foglalkozásokat tartott a gyerekeknek. A programok egyébként nem csak az Ózdi Muzeális Gyűjtemény épületében, hanem annak környékén is zajlanak. Így például a gyerekek a régészeti homokozóban kutakodhattak elásott kincsek után.

„Nekem a legjobb program az a kincskeresős volt a homokozóban. Én nagyon jól érzem magam itt” - nyilatkozta Csutor Dominik.

A foglalkozásokon jelenleg huszonöt gyerek vesz részt, az életkori összetétel pedig, hasonlóan a programokhoz, igen változatos.

„Elástak kagylókat, és azokat kellett kikeresnünk. Régészeset játszottunk. Utána mindenki kapott három kis műanyag dínót, és azzal dínó kertet kellett csinálni” - emelte ki Horváth Szófia.

A mai napon is alkothattak a gyerekek, amelynek során képeket készíthettek. Ennek különlegessége, hogy azt nem papírra, hanem fakorongokra festhették. A gyerekek pénteken Ipolytarnócra látogatnak, amely keretbe foglalja majd a hetet, hiszen az szorosan kapcsolódik a hét eleji témához. Azon belül ugyanis a tanulók a dinoszauruszok, és a fosszíliák világába mélyülhettek el.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...