Nagy sikerrel

Az ÓMÉK Olvasóban járt a Pesti Művész Színház társulata. Egy újévi operett gálát tekinthetett meg a közönség. Az operettirodalom legsikeresebb darabjai csendültek fel.

 Újévi Operett Gála

A 2022-es esztendőben először a Pesti Művész Színház társulata szerepelt az ÓMÉK Olvasó színpadán. Többször jártak már városunkban prózai és zenés darabokkal egyaránt. Láthatta a közönség tőlük többek között a Csárdáskirálynőt és a Luxemburg grófját is.

„Ez alkalommal ide Ózdra egy újévi operett és musical gálával készültünk. Ez egy igazi zenei utazás lesz, tulajdonképpen felülünk az operetthajóra, teszünk egy kis kitérőt a könnyedebb musical felé, majd visszamegyünk az igazi klasszikus nagyoperettekhez. Ezt a formációt ritkábban láthatják tőlünk, mert ez egy gála. Mi az operettekkel és prózai darabokkal járjuk az országot” - mondta Czető Roland, a Pesti Művész Színház színésze.

Az operettirodalom legsikeresebb darabjaiból válogatták össze az itt előadott dalokat. Így a most futó darabjaikból hallhattak ízelítőt a megjelentek. Felcsendült az est folyamán a Bob herceg dala és a Most amikor minden virág nyílik is, amely Zerkovitz Béla egyik legnépszerűbb művében, a Csókos Asszonyban hangzik el.

Az operett könnyed dallamvilággal átszőtt történet, sok humorral fűszerezve. Témája vígjátéki és komikus elemeket egyaránt tartalmazhat. A cselekmény fonala prózai monológokban és párbeszédekben bontakozik ki, ezekhez kapcsolódnak a zenei tételek és a táncjelenetek, amelyek általában kortárs táncokra épülnek. Az operett a mai napig közkedvelt műfajnak számít.
 
„Az operettre azt szoktam mondani, hogy amikor a gyönyörű dallamokhoz igazi élő zenekar társul, tánckar, szép jelmezek és nagy díszletek varázsolják el a nézőket, az mindig egy ünnep a közönség számára és talán ezért van az, hogy az operett a mai napig nagy sikernek örvend a közönség körében” - nyilatkozta Bodrogi Attila, a Pesti Művész Színház színésze.

A pandémia miatt tavaly bemutatójuk nem volt, ugyanakkor elmondható, hogy sikeres évet zárt a színház. Remélik, hogy nemsokára újra ellátogathatnak városunkba és egy újabb műsorral örvendeztethetik meg az ózdi közönséget.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...