Hatvan éve

Az ózdi ruhagyár történetéről tartottak előadást az Olvasóban. „A hely, ahol élünk…” című honismereti sorozat foglalkozását Begezi Tiborné, nyugdíjas szakoktató, szalagvezető tartotta.

Ózdi Ruhagyár

1961. január 4-én nyitotta meg kapuit a Debreceni Ruhagyár ózdi telephelye. Az 1970-es években körülbelül 1400-1500-an dolgoztak a létesítményben, ami ezekben az években élte fénykorát. Ekkor már szabászattal, nyers- és készáru raktárral is rendelkezett az egység. A rendezvényt az ÓMÉK és a Lajos Árpád Honismereti Kör szervezte meg, mert fontosnak tartják, hogy megemlékezzenek erről a majdnem kerek évfordulóról.

„A ruhagyár történetéről fog szólni az előadás. Az elmúlt évben volt hatvan éve, hogy Ózdon a Debreceni Ruhagyár egy gyáregységet telepített. Ez még Varga Dezső tanácselnök ötlete volt. Felkértük Begezi Tibornét, aki dolgozott a gyárban, szakoktatásban is részt vett, szakértője a témának, hogy ezt az előadást tartsa meg” - nyilatkozta Döbör Istvánné, a Lajos Árpád Honismereti Kör elnöke.

Negyven évig főként termeléssel foglalkoztak a gyárban, ahol szalagrendszer segítségével készültek a ruhák. Harminc ember kezén keresztül lett kész egy-egy darab. A folyamat során különböző fázisokon estek át, mint például a felgombozás és a vasalás. Ezt követően minőség-ellenőrzést végeztek, felcímkézték a termékeket, amelyek végül a készáru raktárba kerültek. A szakképzett munkavállalók mellett az egységben betanított munkások is tevékenykedtek. Egy-egy műveletet elsajátítottak és így tudták segíteni a szakemberek munkáját.

„Kivettek szalagvezetőnek. Egy hónapot adtak a betanulásra, és aztán harminc ember munkáját, a termelését kellett segítenem. Az ellenőrzést, a balesetvédelmet, a minőségi munkát és a teljesítményüket kellett figyelemmel kísérnem, hogy meglegyen az a darabszám, amit előírtak. Ha például százötven darab volt a program nyolc óra alatt, akkor annak kész kellett lennie. Úgyhogy ezt a mennyiséget a raktárba le kellett szállítani” - mondta Begezi Tiborné, nyugdíjas szakoktató, szalagvezető.

Leginkább nők, de férfiak is tevékenykedtek a gyárban, akik karbantartói munkálatokat végeztek, illetve a férfi szabászatban dolgoztak. A bezárás után többen kisebb üzemekben, varrodákban helyezkedtek el. Az eseményen zömében a gyár régi dolgozói jelentek meg, akik örültek a lehetőségnek, hiszen újra találkozhattak és emlékeiket is megoszthatták egymással.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

20 éves az Ózdi Néptánc Egyesület – Kiállítás és gála az ÓMÉK-OlvasóbanKét napos rendezvénnyel ünnepelt a 20 éves Ózdi Néptá...

Kirobbanó energiával kötötte le a nézők figyelmét – Csonka András volt a PóZdium vendégeA Família Kft. hozta meg számára a népszerűséget. Az orszá...

Minden marad a régi – Az Olvasó Adorján Lajos termében folytatódik a PóZdium Csonka AndrássalAz Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós tal...

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...