Nyitó Istentisztelet

Istentisztelettel kezdődött a Házasság Hete Ózdon. Tóth Melinda, evangélikus lelkész a házasság fontosságáról és a nekünk rendelt társról beszélt a megjelenteknek.

Házasság hete 2022 Ózd

A Házasság Hete elnevezésű kezdeményezés körülbelül két évtizede indult el Angliából, hazánkban pedig 2008-ban jelent meg. Ez évről évre a család és a házasság fontosságára hívja fel a figyelmet. Ózd is minden esztendőben egész hetet felölelő programsorozattal kapcsolódik be. Tavaly ugyan az online térbe költözött az esemény, de idén végre ismét együtt, összegyűlve tölthetik az emberek. A nyitó alkalmat az Ózdi Evangélikus Egyházközségben tartották. Tóth Melinda, lelkész hirdette az igét, Márk evangéliumából olvasott fel a megjelenteknek. Az első emberpár példáján keresztül beszélt arról, hogy milyen segítő társat adott mellénk az Úr.

„Nem is olvasunk ilyen szót a Szentírásban, hogy házastárs. „Adok segítő társat, hozzád illőt.” Olyan segítő társat adok neked, aki valóban a társad lesz, tehát kitart melletted, hűséges lesz hozzád és hozzád illő lesz. Milyen csodálatos, hogy Isten tudja, hogy én miben vagyok profi, és nem még egy ugyanolyat ad mellém, hanem kiegészítjük egymást” - mondta Tóth Melinda, evangélikus lelkész.

A lelkésznő egymás elfogadásáról beszélt. Arról, hogy nem a rossz dolgokat, hanem a jókat kell keresni egymásban és segíteni a társunkat, mert ez egy jó házasság alapja. Az egyházközségben több pár is van, akik közösen élték le életüket. Tóth Melinda az istentisztelet végén megáldotta őket. Mindenkinek egy-egy saját igét választott és elmondta, hogy mekkora ajándékot jelent egy társ.

„Természetes dolog, hogy a házasságban reménységgel indulunk el. Ti hitben is és reménységben is indultatok el, és Isten megáldott benneteket egymással is, hogy megélhettétek és megélhetitek, hogy társatok van. Ez végtelen kegyelem. Akinek elmondhatjátok az örömöt, akinek odavihetitek a kávét, akinek feladhatjátok a kabátját. Kimondani nem lehet, milyen nagy ajándék” - fogalmazott Tóth Melinda, evangélikus lelkész.

A Házasság Hetének programjai holnap folytatódnak az Ózdi Görögkatolikus Parókián, ahol egy Keresztény Filmklubbon vehetnek részt az érdeklődők. Pénteken az Olvasó Mizerák István termében Bartáné Demcsik Katalin, pszichológus tart előadást. Szombaton az Ózd Bolyok Római Katolikus Plébánia közösségi házában Szőke Gábor, plébános rendez Teapartyt. Az eseménysorozat vasárnap zárul. Ekkor Bodnár Dániel, parókus megáldja a házaspárokat, valamint Csikainé Mihalik Éva, református lelkész tartja meg a záró istentiszteletet.

Forrás: www.ozd.hu

Twitter
Vissza
 

Hírek

Minden egér szereti a sajtotDupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásá...

Csendes lépés, végjátszma, matt. A Sakk Diákolimpia egyéni nyílt és amatőr vármegyei döntőjét rendezték az ÓMÉK-OlvasóbanAz ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos terme adott otthon a Sakk Diákolimpi...

Hogyan élnek tovább a régi, hagyományos praktikák, amelyeket eleink űztek? – folytatódik az Élő Néphagyomány programsorozat a múzeumbanA gyöngysor volt a központi téma a múzeum Élő Néphagyomá...

Megemlékezett a város az 1848/49-es hősökrőlAz 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei emléke előtt tisztelegtek &Oacu...

Zene nélkül mit érek én... – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert Ózdon az ÓMÉK-OlvasóbanCserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet tartottak az ...

Újabb telt házas színházi előadás az ÓMÉK-OlvasóbanÚjabb telt házas színházi előadást tartottak az ÓMÉ...

Viták és megoldások – Dányi Zoltán pár- és családterapeuta tartott előadást az ÓMÉK-OlvasóbanElőadást tartott Dányi Zoltán pár- és családterapeuta a H&...

Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-OlvasóbanA Házasság Hetéhez igazodva Esküvő Expot szerveztek az ÓMÉK-...

Állva tapsolt a közönség az Abigél című musical bemutatójánHosszú vastapssal jutalmazta a közönség az ÓMI Zenés Szí...

Pörgős zene, fergeteges hangulat és még több tánc. Nyílt napot tartott az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-OlvasóbanMegtartotta nyílt napját az Erica C. Dance School & Company az ÓMÉK-...