Közösen, Egymásért, Ózdért

Projekt adatok:

Kedvezményezett neve: Ózdi Művelődési Intézmények
Projekt címe: Közösen, Egymásért, Ózdért
A szerződött támogatás összege: 2 millió forint
A támogatás mértéke (%-ban): 100 %
A projekt megvalósításának kezdete: 2019. augusztus 01.
A projekt fizikai befejezésének határideje: 2020. július 31.
A projekt azonosító száma: TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00400
 
 
A projekt által érintett célcsoport(ok):
A projekt célcsoportja a kisgyermekes (0-3 év) családok, a 6-14 éves általános iskolás valamint a középiskolás korosztály.
 
 
 
A pályázat keretében megvalósítandó főbb tevékenységek:
a) Tanácsadások, képzések, csoportfoglalkozások, preventív programok szervezése az alábbi tevékenységeken keresztül:
- „Ringató foglalkozások a könyvtárban”: A Ringató egy elismert családi művészeti nevelési program. A foglalkozások célja, hogy oldott szeretetteli légkörben a kisgyermekes szülőkkel megismertessük a zenei nevelés lehetőségeit és élményszerű tanulás során elsajátítsák azt a zenei anyagot (dal-, mondóka- és ölbeli játékok), amely a kodályi elvek alapján ennek a korosztálynak (0-3 év) megfelel.
Ringató foglalkozások   Ringató foglalkozások   Ringató foglalkozások
- „Tarkaforgó közösségi csoportfoglalkozások”: A napközis tábori jellegű foglalkozás, színes, változatos programokkal töltött 5 nap elsődleges célja az olvasáskultúra fejlesztése, további célunk a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása, az iskolán kívüli oktatás, a tanulási nehézségekkel küzdők támogatása, emellett az egészséges és tudatos életmódra nevelés és az életvezetési, életviteli gondozás is. 2020-ban a foglalkozás témája: A kutya szerint a világ.
Tarkaforgó csoportfoglalkozás  Tarkaforgó csoportfoglalkozás   Tarkaforgó csoportfoglalkozás
- „ Élő könyvtár”: A program a könyvtári kölcsönzés elvén működik, de jelen esetben a könyvek élő emberek, őket lehet kölcsönözni, olvasni, azaz személyes interakció formájában tudhatunk meg információt az adott témában, amit ő könyvként képvisel. A kölcsönzés szabályok betartásával történik, meghatározott a kölcsönzési idő, s előjegyzés is kérhető az adott könyvre. Az Élő Könyvtárak általános célja segítség a sztereotípiák leküzdésében. A program témája: Ózdi példaképek.
Élő könyvtár   Élő könyvtár   Élő könyvtár
- „Régészeti tematikus csoportfoglalkozás”: A program célja a történelmi korszakok bemutatásán keresztül megismertetni a gyermekeket Ózd történelmével az őskortól napjainkig. Pedagógiai célunk, hogy a tanulók ráérezzenek az interaktív ismeretszerzés ízére, tanulási motivációjuk erősödjön, sikerélményhez jussanak. Ki szeretnénk alakítani az igényt bennük a város értékeinek felfedezésére, megőrzésére, kiemelten a vasművességgel, vaskohászattal kapcsolatos hagyományok újjáélesztésére. Ennek eredményeképp megerősödik a városi identitás, az összetartó erő, mely elengedhetetlen az elvándorlás megállításához. Közben fejleszteni szeretnénk a gyerekek egymással szembeni toleranciáját, szociális érzékét, érzelmi intelligenciáját, melyre kiváló a jó hangulatban, aktívan, közösen eltöltött idő.
Régészeti csoportfoglalkozás   Régészeti csoportfoglalkozás   Régészeti csoportfoglalkozás
 
 
 

Sajtóközlemények:

Ringató foglalkozások a könyvtárban>>

Élő könyvtár>>

Régészeti tematikus csoportfoglalkozás>>

Tarkaforgó közösségi csoportfoglalkozások>>

 
Széchenyi 2020  
 
 

Hírek

Gyermekzsivaj és nevetés – Nagy népszerűség övezte a Városi Gyermeknapot az Ifjúsági ParkbanVidám játékok, alkotó sátrak és színes programok v&...

Nagyhatású énekes – Kovács Kati 120 perces koncertje felejthetetlen élményekkel gazdagította az ózdi közönségetHatalmas siker volt Kovács Kati nagykoncertje az ÓMÉK Olvasó szín...

Néptánc vizsgát tett hatvan gyermek az OlvasóbanÉvzáró vizsgaelőadást tartott az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú...

Sikeres sakkverseny a majálisonAz idei Városi Majálison szép számban jelentek meg fiatal sakkozó...

ÁlláshirdetésKözművelődési szakember munkatársat keresünk!...

Műkedvelő közönség és számos gyönyörű alkotás – A XI. Olvasó-Képtár már látogathatóTizenegyedik alkalommal nyílt meg az ózdi és környékbeli művé...

Sakk B-A-Z megyei csapatbajnokság 2023Győzelemmel zárult az Ózdi Sakk Sportegyesület részére a Borsod-Aba...

Zene, jó hangulat és programok – idén is sokan látogattak ki az Ifjúsági Parkba május elsejénRengetegen látogattak ki az Ifjúsági Parkba május elsején. Tö...

„Reptér… lobog a szélben a szélzsák” – A Korda házaspár volt a Városi Majális sztárvendégeTöbb ezres tömeg fogadta hatalmas ovációval az Ifjúsági Parkba...

Hamarosan nyílik az Olvasó - az ehhez szükséges előkészületek már javában zajlanakLassan újra kinyitja kapuit az Olvasó épülete. Az ÓMÉK &Oacu...